Volt idő, amikor bárkinek menedéket adtam: kitártam az ajtót, és mindig terítettem egy tányérral többet. Azt hittem, a szeretet azt jelenti, hogy maradunk egymás mellett, de az élet megtanított rá, hogy vannak vendégek, akik nem érdemlik meg, hogy helyet kapjanak. Megtanultam, hogy vannak kezek, amelyek csak elvenni tudnak, és hangok, amelyek épp akkor némulnak el, amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk.
Most az asztal kisebb, de béke honol körülötte. Csak azok ülnek mellé, akik értik, hogy a megosztás nem kihasználást jelent, hanem azt, hogy akkor is maradsz, amikor kihunynak a fények.
— Francisco J. Zárate
