Így Éltünk Mi: Történetek a Panelrengetegből
Az unalmas panelházak között, a romos sportpálya szomszédságában található volt János bácsi otthona, ahol olyan meséket mondott el, amelyek a fiatalok számára a ’80-as évek színfoltjai voltak. Mindenki arról beszélt, hogy János bácsi ismerőse volt a kor minden nívós színészének, zenésznek és írójának, akikkel hosszú élete során találkozott. Csupán a krónikájából tudták a gyerekek, hogy valamikor színházi rendező lehetett, de az igazi vonzerő a meséiben rejlett.
Az első történet, amit megosztott a gyerekekkel, egy titkos találkozó volt a helyi művelődési házban. Elképzelhetitek, egy hideg napsütéses nap volt, a levegő tavaszt idézett, és izgalmak töltötték meg. János bácsi elmondta, hogy a kormányzat nem nézte jó szemmel ezt az eseményt, mivel sokan voltak, akik a forradalomról beszéltek. A színházi előadás előkészülete során rejtett üzeneteket hagytak a díszlet mögött, hogy felhívják a figyelmet a rendszer hiányosságaira, ami az új generációkat várta.
A gyerekek lélegzetvisszafojtva hallgatták, ahogy az öregember mesélte, hogy végül sikerült megtartania az előadást, annak ellenére, hogy a kormányzat mindenköveskövet megmozgatott a betiltása érdekében. A nézők szinte ugyanolyan izgalommal várták a darabot, mint a színészek, mivel a témája mindenki számára aktuális és izgalmas volt. “Soha nem éreztem még azt, amit akkor – mondta János bácsi – amikor a nézők együtt éltek át minden pillanatot. Aznap este a színház sokkal több volt, mint egy egyszerű hely, ez volt a remény szigete…”
János bácsi következő története, amit megosztott a gyerekekkel volt az, hogy hogyan szervezett egy zenés bulit a panelház melletti játszótéren. “Mindenki hozott magával egy-egy hangszer – mesélte János bácsi – volt, aki gitározott, volt, aki wilinesnek, és volt, aki csak a dallamot énekelte!” A gyerekek képzelete beindult, amikor János bácsi elmesélte, hogy a party-ra megjelent a város legjobb zenésze, egy rejtélyes alak, aki a szomszédos faluból jött.
A panel parti végül a zenekedvelők gyülekezőhelye lett. Az emberek szabadon táncoltak és énekeltek, mintha elfelejtették volna a mindennapok problémáit. “A zene mindenkit megszabadított” – mondta János bácsi. “A szüleink fogalmuk sem volt, hogy mit csinálunk a ház mögött, és mi nagyon jól éreztük magunkat.” A lokális fiúk és a lányok a zene segítségével könnyen összebarátkoztak, és a következő nap már nem a suliról szólt, hanem arról, hogy milyen volt a party.
Ahogy a naplemente narancs színű fénye játszott a panelházak között, János bácsi már bele is kezdett a következő történetbe. “Emlékszem, amikor egy este, ott ültünk a lépcsőházas panel előtt, amikor a szüleink azt mondták nekünk, hogy részesei lehetünk valami nagy eseménynek… Elképzelhetitek!” A gyerekek kíváncsi tekintettel figyelték, ahogy János bácsi mesélte ezt a történetet, ahol mindenki életében tökéletes volt a retro panelházban.
