“Jó volna, ha elfogadnánk a gyerek karakterét, és nem próbálnánk erőszakosan olyanná faragni, amilyen úgysem tud lenni.
Tudom, félünk, hogy nem fog ‘érvényesülni’ az életben. De kérdezem: egyáltalán mit jelent az, hogy ‘érvényesülni’? Kit irigyelünk?
Azt az agresszív, csúcsra törő pasast, aki fiatalon eszelősen hajt, sikert sikerre halmoz, majd negyvenöt éves korára kiég, ötven-hatvan éves korára pedig egy megkeseredett roncs lesz belőle? Ez a jó?
Biztos, hogy lesajnálandó az a kis ‘félénk’, introvertált, befelé forduló fiú, aki csak 35 éves kora után kezd lassan kibontakozni?
Lehetőleg kerüli a nagyon harcos mezőket, de azért talál magának egy területet, amit szeret, amiben jó, és amivel elkezd egy kis pénzt is keresni.
Azért a végére csak összehoz egy szerény kis hajlékot, ahol jól érzi magát a családjával, kellemes, kedves apa és nagypapa lehet belőle, imádják a gyerekek és az unokák.
Ez egy sikertelen élet volna?
Tényleg csak egyetlen vonzó életsablont tudunk elképzelni, amelyiknek ráadásul mindig csak a csúcspontját ismerjük, a végét soha, kivéve, ha az az öngyilkosság?
Ennyire megőrjített bennünket a celebszemlélet?”
– részlet –
Vekerdy Tamás:
Jól szeretni című könyvéből
