Két héttel ezelőtt történt, hogy betöltöttem az ötvenedik évet. Nem éreztem magam túlságosan jól, levert voltam. Reggel lementem a konyhába.
Feleségem nem mondta a szokásos „jó reggelt”, arról nem is beszélve, hogy egy „boldog születésnapot” sem kaptam tőle. A gyerekek sem törődtek velem. A munkahelyemre érkezve már kezdtem teljesen beletörődni a helyzetbe. Ahogy beléptem az ajtón, Mari, a titkárnőm felugrott és boldog születésnapot kívánt.
Ez a kis kedvességi gesztus feldobott. Mégis csak emlékezett valaki! Ment a munka délig, azután pedig Mari bejött hozzám és azt javasolta, hogy mivel ma van a születésnapom, menjünk el ebédelni, csak ketten. Nem a megszokott helyre mentünk, hanem egy bájos kis vidéki helyre, ahol nyugodtan tudtunk lenni. A kiváló ételek mellett két Martinit is ittunk.
Hazafelé Mari előhozakodott egy gondolattal: a nap tökéletesen szép, születésnapom napja van, hát miért ne hagyhatnánk ki a munkát. Menjünk fel hozzá, és igyunk meg ott egy kávét. Felmentünk hozzá, és a kávé helyett még két Martinit ittunk, és jól éreztük magunkat a dohányzás közben. Egy idő után Mari azt mondta, hogy átöltözik valamire, ami kényelmesebb, és hamar visszajön.
Pár perc múlva visszajött. Kezében tartott egy születésnapi tortát, és mögötte volt a feleségem, a gyerekeim, a munkatársaim, és „Happy Birthday” számot énekelték…a kanapén ültem, és a zoknimon kívül semmi sem volt rajtam!
