A napsütötte gyümölcsfák sora, a levendulás illat és a nagyi mosolya – ez a csodás háromszög volt a gyerekkorom szentélye. Milyen jó lenne, ha a mai nyüzsgés közepette egyszer csak megállnánk, és újra átélhetnénk azokat az egyszerű, de mégis varázslatos pillanatokat! Te vajon emlékszel még, milyen is volt a szüret a vidéki nyarainkban?
Gyümölcstermesztés és nagyi mestersége
Az 1980-as évek eleje volt, mikor a nyári szünet első napján a nagymamámhoz érkeztem a faluba. A reggeli napfényben sütkérezve, az udvar közepén álló óriási diófa árnyékában ülve, mindig is tudtam, hogy a következő hetek tele lesznek izgalmakat rejtő kalandokkal. A nagyi már reggel korán kelt, hogy a konyhában sürgölődjön, mivel ilyenkor jöttek a gyümölcsök: eper, barack, szeder – mindezt kiskertünk gazdája, a jó öreg Gergely, a szomszéd bácsi frissen szüretelt terméseivel egészítette ki.
A napok gyorsan teltek, a munka mellett pedig közösen ettük a fáradtságunkat. Nincs is jobb, mint a frissen kiszedett eperből készült hideg, cukros főzelék, amit a nagyi mindig úgy tálalt, hogy az íze bebújt a szívünkbe. Az asszony mesteri kezű volt, a lekvárok és kompótok készítése igazi művészet a számára. De abban az időben sokkal inkább tűnt ez játékos kísérletezésnek, amit velünk, unokákkal együtt csinált.
Titkos lekvárrecept és a családi kötelék
Egyik délután aztán felfedeztem a nagyi titkát. A nagy, régi, zöld cseresznyés tálban, amit a nagymamám mióta az eszemet tudom, mindig is használt, felfedeztem egy régi, kopott papírlapot. Fain írás, a nagyi vonásával, de az igazi csoda az volt, hogy a recept, ami a gyümölcsleves lekvárokat illette, minden ízével visszahozta az emlékeket. “Fokozatosan főzd a gyümölcsöt, hagyj időt neki, hogy a víz elpárologjon, és a természet íze megmaradjon!” – járta a fejemben a nagyi tanácsa. Az egész egyfajta varázslat volt: az apró bogyók a tűz fölött összeolvadva még édesebbé váltak, a konyhát betöltötte a gyümölcs illata, és az ablakon át beszűrődő napsugarak lágyan táncoltak a levegőben.
Ez az időszak a gyermeki szívem legtitkosabb részeibe fúródott. Minden egyes üveg tölcsérbe öntött lekvárval nemcsak a gyümölcs, hanem a nagyi ölelése is benne volt. Amikor végül az utolsó üveg is megtelt, az ajtón belépő szüleim boldogan néztek, és tudták, hogy az ünnep nem csak a gyümölcsökről, hanem a családi kötelékekről is szól.
Múltidézés és a gyümölcs szüret
Visszagondolva, a szüret valódi rítus volt. Az este hirtelen leszállt, finom illatok terjengtek a konyhában, míg a kinti világ lassan bebocsátotta az éjszakát. A nagyi múlhatatlan stílusával sorban álltunk, és az ablakkerethez dőlve figyeltük, amint a nap utolsó sugarai fénnyel borítják be a frissen főzött lekvárok üvegeit. Mennyire jól tudtuk, hogy a lekvárt nem csak az asztalra tettük, hanem az emlékeinkbe is!
Talán soha nem fogom elfelejteni az érzést, amikor a nagyi a konyhában énekelt, miközben én a saját álmomra vágyakoztam: felnőni, és egyszer én is úgy főzni, mint ő. Ma már tudom, hogy a lekvárokon túl az érzelmek és a szeretet voltak, amiket ez a kis világ magában hordozott.
Ezek a napok azonban már csak emlékek, amelyek az idő homályában haloványodnak. Most, amikor néha egy kis üveg lekvárt látok a boltban, eszembe jut a nagyi mosolya, a gyümölcsök illata, és az a nyári este, amikor együtt ültünk a konyhában, a család mindennapi varázsát ünnepelve.
Te mire emlékszel ebből az időszakból?
