Több mint három évtizede, hogy utoljára beléptem a Kiskirályok Nyári Táborba, és bár az idő repült, az emlékek nyomai máig élnek bennem. Tiszta, fehér vászon, a bal feszes zsákfotel és a napernyő, amit mindig elfelejtettem visszahúzni. Klónozd meg, és máris a 80-as évek közepén vagy!
Minden nyár a régi fák árnyékában
A tábor, amely a szomszéd faluban volt, nem volt más, mint egy nagy, elhagyott iskolaépület és a környező teremtmények: őszibarackfák, diófák és a fűben kószáló virágok. Az utolsó nap, amikor megérkeztem, olyan izgalommal telt, hogy szinte a levegő is vibrált körülöttem. A nap suliból való kimenetele után már tudtuk, hogy itt a helyünk, még ha a szüleink sokszor kiabálnak is utánunk, hogy „Ne játszd el a nyárfát, azt megújítom!”. �-sszesen tizenheten voltunk, barátok, akik a hétköznapokban épp úgy játszanak együtt, mint otthon. Itt azonban a közös kalandok és barátságok új szintre léptek.
Amíg a többiek fárasztó ügyességi versenyeket nyomtak, én a fák alá vonultam, ott ültem a fűben, és néztem, ahogy a szél játszadozik a zöld levelekkel. Gyakran belemerültem fantáziáimba, elképzelve, hogy egy varázsló vagyok, és varázslatos kalandokban járok. De talán a legcsodálatosabb pillanatok az étkezések alatt jöttek. Az ebédek, amelyeket a tábor anyukái készítettek, olyan zamatosak voltak, hogy szinte sűrűbbek voltak a levegőben, mint a nyári napfény.
Az elmaradhatatlan túrós tészta
Micsoda ínycsiklandó étel volt ez! Kiválóan elkészített túrós tészta, ami egyben a vetted leghazaiabb ízek lenyomata volt. Felejthetetlen aroma terjengett az étkezőben, amikor a műanyag tányérokat tálcán helyezték el. A tejszínhab a tészta tetején pedig mintha csak a nyár szüretelt ízeit idézte volna. De emlékszem, mennyire féltem mindig attól, hogy a menzás ‘nénik’ megint megcsinálják azokat a rémes, csipegetős, korombeli salátákat, amik a hűvös, de derűs asztalokra kerültek. Itt a barátokkal együtt a legnagyobb élet is elérhető volt.
A tábor végéből sosem akartunk visszajönni a valóságba. Bajban voltunk, nemcsak az unalommal, hanem azzal is, hogy nyáron nem tudtuk mint egy őszi levél folytatni a hancúrzást a zöld fűben. Hétfő reggel sosem várt meg minket. De vigaszul ott maradtak a barátságok, amelyeket a bajban és a vidámságban szerzettünk.
Emlékek, amik máig élnek
Mindezek után, mi is lett a táborral? A felnőtt élet rohanásában nagy valószínűséggel elfeledjük azt a kislányt, aki ott ült a fűben és egy varázslót álmodott a diófák alatt. Talán éppen itt az ideje, hogy visszhangozzunk néhány emléket, és kicsit kénytelenek legyünk szembenézni a mával. Mert ezen a nyáron nem csupán a tápláló ételek és vidámak határozták meg a gyerekkorunkat.
Te mire emlékszel ebből az időszakból? Talán már nem jön vissza – de jó, hogy megéltük!
