– Bár már holnap teherbe esnék! – suttogta megremegve Nancy. Feszülten várta ezt a férfit, hiszen ő lehet a szabadságának záloga. A Newgate börtönben a terhes nők haladékot kaptak a kivégzés alól. Ha pedig egészen szerencsések voltak, akkor a büntetésüket is enyhítették. Ebben a reménytelen helyzetben a híres „gyermekcsináló” kínált segítséget.
A Bethnal Green környékén mindig sok gyermek volt. Ezen a vidéken egykor a gazdag Baton család volt az uralkodó. Aztán az arisztokraták eladták a birtokukat, ami végül beleolvadt a futószalag módjára fejlődő Londonba. Lett belőle a város egyik legszegényebb része. A törvények többszöröse megszegésre került itt, így nem volt ajánlott idegeneknek a környéket felkeresni.
Akik ezen a peremvidéken születtek, nem voltak iskolázottak, ismeretségekkel sem rendelkeztek, sőt még rendes ruhájuk sem volt, hogy egy jó házba szolgálónak álljanak. Nancy Single például már hétévesen megtanult pénztárcákat lopni. Tizenkétéves korára pedig olyan ügyesen leste meg a piacokat, hogy még egyszer sem sikerült elkapniuk.
Ahogy felnőtt lett, másfajta kereseti lehetőségei is akadtak. Csinos nővére vezette be Nancyt az első „felnőtt” útjára. 1748-ban már állandó kliensei voltak, beletanult a szakmába és lassan már nem is volt olyan éber. Aztán letartóztatták. Ezeket az ügyeket abban az időben száműzéssel szokták rendezni.
– MÉLYEN TISZTELT URAM, EZ A NŐ NEM OSZTHATJA MEG A LEVEGŐT LONDON TISZTESSÉGES LAKÓIVAL – mondta szigort színlelve a vádló. – ÚJ-ANGLIÁBA KÜLDJÜK.
Egy kalapácsütés, és Nancy élete körvonalakat öltött: Amerikába megy. Ám ő nem tervezett ilyen messzi útra, így megkísérelt megszökni. Amikor Nancyt másodszor érték tetten korábbi goltrögtán, és kiderül, hogy egyszer már megszökött a büntetés elől, egyenesen a Newgate-be rendelték.
A Newgate börtön valódi szigorral bírt. A börtön 1188 óta létezett, ahol számos elítélt raboskodott a falai között, nők és férfiak egyaránt. Nancy jól ismerte, a sorsa a kivégzés volt. De ő ennyire nyomorúságos és értéktelen életet élt, elveszíteni pedig… igazán nem szerepelt a tervei között. Két napon keresztül zokogva próbálta elfojtani félelmét, míg végül egy suttogást hallott:
– Gyermekcsináló.
Nem csakhogy megjelent a börtönőr, hanem még rá is kacsintott a csinos fiatal nőre, majd elmesélte neki, hogy a Newagte-ben van egy ember, aki segíthet. Megvolt hozzá a szükséges “képessége”, hogy egy nő teherbe esse. Ha pedig Nancy teherbe esik, enyhítik a büntetését. Már jó néhány ilyen esetet látott!
– Talán még ki is engednek téged! – tette hozzá szűkszavúan a börtönőr.
Nancy nem volt hülye, hogy visszautasítsa az ajánlatot. Még mitől félt volna? Hiszen már nem is történhetett volna vele rosszabb dolog. Ezért azt kérte: „Hozd ide hozzám!”
A börtön falai között élő „gyermekcsináló” bizony bennfentes volt. A nevét nem árulták el, mindig maszkban jött a „pácienseihez”. És természetesen a szolgáltatásaiért cserébe pénzt is kért! Nancyt azonban, tekintettel a sanyarú helyzetére, megkímélték: csak két fontot kértek tőle.
Még ez a két font is elég némi kihívás volt számára. Végül is sikerült felvennie a kapcsolatot nővérével, Annával, aki összeszedett két fontot. Gügye szerzeményeként Lizzy diadalmasan átadta húgának a pénztárcát. A büntetés végrehajtására még körülbelül két hónapot kellett várni…
…Félelemmel és reménnyel várta ezt a találkozást. Végül mitől is kellett volna félténie? Annál, amire ítélték, rosszabb már nem is történhetett vele. Aztán egy este, a sötétség lepelén áthatolt egy ajtónyitás zaja.
A börtönőr nem hazudott. Elég volt egyetlen találkozás! És amikor eljött a kijelölt időpont, hogy Nancy gyónjon a papnak, csendesen árulta el neki, hogy gyermeket vár.
– Ó, milyen kár, hogy nem láthatja majd meg ennek a világnak a szépségét!
Nancy terve sikeresnek bizonyult. A pap bánatosan összevonta szemöldökét. Először egy orvos vizsgálta meg az asszonyt, és megerősítette, hogy a rab nem hazudott. Aztán a kivégzést… börtönbüntetésre és Amerikába szállításra változtatták. Hogy az elkövetkezendő anya fegyelmezett maradjon, ő vegye során tartották. És ha Nancy nem is örült a közelgő utazásnak, ez egyértelműen jobb volt a halálnál.
1751. március 6-án Nancy Single, gyermekét magához szorítva, felszállt a hajóra. Hosszú út várt rájuk, a hideg szél fújt, de mindenek előtt nővére búcsúszavai csengtek még a fülében: „Majd nem veszel el, mindenütt szükséget van a csinos lányokra.” Nancy azonban egyáltalán nem szeretné megismételni átélt tapasztalatait az új földön. Az anyaság megváltoztatta őt. Kislányának tekintetét látva elöntötte a szeretettől sugárzó melegség, majd fogadkozott magának és gyermekének: megváltozik! Teljesen új élet vár rájuk! Ezt mindattól nem nevezhetnénk pokolból való menekülésnek!
Mindössze annyit tudunk, hogy Nancy biztonságosan elérte Amerika partjait és egy angol gyarmatra telepedett le. Egy lelkipásztor családjánál kapott munkát, becsületesen dolgozott, és később feleségül vett egy Nicholas Harding nevű cipészhez.
Azoknak a nőknek, akiknek a „gyermekcsináló” segített a büntetés elkerülésében vagy enyhítésében, ezt a segítséget soha nem felejtették el. Azt beszélték, hogy a Newgate vezetőség végre tetten érte őt, és elbocsátotta. Bár a nevét nem őrizte meg a történelem, azok az asszonyok, akik megjárták a Newgate-et, életük végéig buzgón imádkoztak az egészségéért: ha nem lett volna ez az ember, mindannyian kötélen végeztek volna.
