Az esküvőm Péterrel a láthatáron van. Az egyetemen ismerkedtünk meg és úgy döntöttünk, hogy hivatalosan is összekötjük az életünket. Már minden előkészület megtörtént: a meghívók elküldve, a helyszín lefoglalva, a ruhám elkészítve.
Az a kis apróság azonban, amiben nem jutottunk közös nevezőre – Péter vezetékneve.
Amikor valaki először hallja a vezetéknevét – Horkai –, akkor sokan mosolyognak vagy akár nevetnek is. Péter elmondása alapján gyermekkorában sokat csúfolták iskolában a neve miatt, ami miatt végül másik iskola mellett döntött.
– Az emberek most is kicsúfolhatnak, de ma már tudok mosolyogni magamon – mondta Péter, kiegészítve minden morcos gondolatot a témával kapcsolatban.
Ez a vezetéknév-probléma azonban most újfent felbukkant, amikor családi vacsorán belengettem, hogy hajlandó lennék megőrizni az én vezetéknevemet, Vámosit. Az anyósom döbbenten nézett rám:
– Mit mondasz? Ha férjhez mész, fel kell venned a férjed nevét. Ez a szokás! – tiltakozott.
– De miért? – kérdeztem bátran.
– Az emberek furán néznek majd rád. Ráadásul, ha nem veszed fel a nevét, akkor miért hozzád menni? Honnan tudják meg, hogy házasok vagytok? – érvelt.
Nagy vita alakult ki belőle, és azóta az anyósom sértődötten rám sem néz, mert szerinte „lenézem a családjuk nevét.” Az esküvői készülődésben pedig már nem akar részt venni.
Az én szemszögemből ez a kérdés nem a családjukról szól, hanem rólam. Nem akarok megválni a nevemtől, mert a nevem az én személyiségem része. 27 évig voltam Vámosi, és most túl hirtelen Horkai lennék? Az emberek rajtam nevetnének, ahogy Pétert gyermekkorában gúnyolták.
Az események miatt inkább azzal a javaslattal álltam elő, hogy Péter vegye fel az én nevemet, legyen Vámosi. Apám is örülne ennek, hiszen így tovább élne a családnevünk, tekintve, hogy nincs fiútestvérem, aki továbbvinné a családnevet.
Péter húzott egy nagyot, felpattant és magából kikelve üvöltött:
– Rendben, hogy meg akarod tartani a neved, de miért kéne nekem felvennem a te nevedet? Mit szólnának hozzá a munkatársaim, családtagjaim, az apám? Elgondolkodtál már ezen? Ez teljesen abszurd! – mondta.
A vita odáig fajult, hogy Péter átmenetileg visszaköltözött a szüleihez. Bár az esküvőt még nem mondta le, a feszültség egyre inkább nő közöttünk.
Sokan azt gondolják, hogy ez csak egy apróság, és engednem kellene. De számomra ez többet jelent, mint egy névváltás. Úgy érzem, elveszíteném magam, ha feladnám a nevemet.
Talán kissé furcsán hangzik, de néha még azt is jobbnak érezném, ha Péter valamilyen rossz szokást venne fel, minthogy engem ilyen helyzetbe kényszerítsen.
