Mikor először csaptak be, új bőrt húztam – vastagabbat, erősebbet – és mentem tovább. Mikor másodjára vertek át, szikárabb csontokat növesztettem. Nem törhet szét senki – mondtam magamban. Mikor harmadjára hazudták ki szívemet mellkasomból, új arcot vettem fel, hogy senki se lássa, mennyire fájnak a dolgok.
Húsz év telt el, s most itt vagyok, és a várost nézem a magasból. A hazugságaidat már nem számolom, mert mint sebes folyó elragadja az életemet. Lassan lélegzem, és a kezemet figyelem. Nem tudom, mit tehetnék még, ami segítene helyén kezelni a dolgokat. És akkor megértem, új szívet kellene növesztenem, hogy mindezt túléljem… De nem megy. A szívem nem lecserélhető, s nem képes hazudni.
Feltöröm a múlt szép óráit, és körülnézek bennük. Emlékeznem kell, mi is történt, s hogy ki is vagyok. Milyen értékek fontosak számomra, s hogy én mit képviselek. És akkor megértem, sosem azt kellett volna figyelnem, mit mond az ajkad, hanem, hogy mit teszel velem. Hisz tetteid mindig mást mutattak, mint amit mondtál.
Ezt kívánom mára nektek… Legyen szemetek nyitott mások cselekedeteire, mert sokkal beszédesebbek, mint bármi, amit állítanak. Ne felejtsétek: ígérni bármit lehet, de a tettek mindent elárulnak. Nem szeret az, ki nem bánik tisztelettel és kedvesen veletek. Nem szeret az, ki nem akar látni titeket. S nem szeret az, ki hazudik nektek. Ne hagyjátok hát, hogy elrabolják tőletek a perceket! Mert nincs értékesebb s fontosabb, mint tartalommal megélni életünket. Nemdebár? Igaz és őszinte embereket keressetek, mert csak ők adhatnak igaz szeretetet és szerelmet.
( Peter Noel)
