Szinte hallom a gyerekkorom felnőtt hangját, ahogy azt mondja: „Szent István napján be kell gyűjteni a szilvát!” A gyümölcs íze, a nyári szellő, és az elmaradhatatlan baráti nevetések mind egy különleges világot teremtettek, ahol a vasárnapi ebéd gyakran mingyá’ átalakult szilvalekvár főzésbe. A 80-as évek vidéki nyarait sosem lehet elfelejteni – annyira magával ragadó, egyszerű és mégis emlékezetes volt.
Emlékek a nagyszülői házból
Ahogy felnőttünk, úgy a nyarak sem változtak: nagyszüleim mindig vártak minket a faluban. Az udvarban birkák legeltek, a régi, kopott kiskaput már régóta megerősítették, de a szelek, az illatok és a fák alatt játszó gyerekhordák örök érvényűek voltak. Majdnem minden hétvégén a barátaimmal együtt szaladtunk ki a faluból, a szélben lófráló fű szaga és a napfény csillogása mind azt ígérte, hogy ismét kezdődhet a kaland.
Emlékszem, ahogy a konyhában eddig soha nem látott finomságok fogadtak minket: frissen sült kalács, amit a nagyi állandóan készített, és a külön zsákkal érkező gyümölcsékek. A gyümölcsfa alatt ücsörögve éjszakáink meghatározóak voltak: meséltünk egymásnak, vágyakoztunk az élményekre, amelyek valójában egyszerű, de mindennapi életünket színesítették.
Emlékezetes szilvabefőzés
Ahogy az iskolaidő lejárt, úgy beköszöntött a szüret ideje. Hetekig tartó izgalom kezdődött: „Kicsikéim, gyűjtsétek a szilvát, jövő héten főzünk!” A gyümölcs íze sokkal édesebb volt, mint a bolti társa, és a munka ugyanúgy kitelepítette a barátainkat, ahogy az akciófilmek a mozit: összegyűltünk a nagymamával és a szomszéd gyerekekkel, hogy az udvaron közösen válogassuk össze a pontokat, amikben a legjobb lekvár készülhetett.
A szilvabefőzés klasszikussá vált. Mindenki szorgalmasan vágta és mérte a gyümölcsöt. A szüleink arról meséltek, miként használták fel az utolsó szilvadarabot is, hogy ne menjen kárba. Közben a nagy fazék gőzében ott gomolygott a kedvenc ízünk, a felnőttek pedig nevetgéltek. A csodálatos аранjura, ahogy az üvegek megteltek, megérdemelte a szertartást, és a bottal a vállunkon lépkedve kezdtük az éjszakát várni.
Amikor a szomszédok együtt főztek
A legszebb dalszöveg mindig a közös munka alatt született. Az őszi nap sugarai feltörtek a fák között, a meghitt nevetések versenyeztek a levegőben lévő friss szilva illatával. Ahogy a nagymama néha megormonyosodva az öreg székébe ült, az együtt töltött idő csodásan mutatta meg, miért ér most bűbájosan hazatérni. A szomszédok segítettek nekünk, tomboló gyerkőcökkel összefogva jött létre ez a zűrzavaros, de örömteli pillanat.
Képzeld el, hogy az egész délelőttöt együtt töltötte a szomszéd család, hűvös vizet töltöttünk a befőző üstbe, aztán a nagymama szakértő kezei között a falusi sütögetés csodája kelt életre. Mindez eufóriát keltett, az udvaron még az estébe is átlátszott a szilva zsíros, isteni illata.
A régi történelem soha nem múlik el
A nagymama, a barátok és a közös emlékek varázsa mindig is különleges marad számomra. Mivel a nagyszülők már rég elmentek, a múlt maradványai néha régebbiek, mint az időnként érkező emlékek. De a nagyszüleim udvarán felnőtt barátságok, a nevetések és a szilvabefőzés során szerzett tapasztalataink örökre beleégették a szívembe.
Talán már nem jönnek vissza azok a napok – de jó, hogy megéltük! Te mire emlékszel ebből az időszakból? Kérlek, oszd meg velem a saját emlékeidet!
