Idézetek és motivációIdézetek vegyesen

“Mindenkinek, aki meghal, hagynia kell maga után valamit, mondta a nagyapám. Gye… #I1775848772

“Mindenkinek, aki meghal, hagynia kell maga után valamit, mondta a nagyapám. Gyereket vagy könyvet, festményt, házat vagy egy falat, amelyet felépített, egy pár cipőt, amit csinált. Vagy egy kertet, amelyet beültetett. Valamit, amit a kezünk megérintett, hogy lelkünknek legyen hova költöznie halálunk után, hogy ha az emberek egy fára vagy egy virágra néznek, amit mi ültettünk – minket lássanak abban. Egyre megy, mit csináltunk, csak az a lényeges, hogy ha valamihez hozzányúltunk, azt változtassuk meg úgy, hogy ránk emlékeztessen akkor is, ha már levettük róla a kezünket.”

Ray Bradbury

Ezeket láttad már?

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Vicc: Kedves Feleségem!

Kedves Feleségem! El kell ismerned, hogy 54 éves vagy, és vannak bizonyos igényeim, amit már nem tudsz kielégíteni. Egyébiránt meg vagyok veled elégedve, mint feleséggel, és…

máj 19, 2025
5,060
Megosztás