Mikor a nyár beköszöntött, a kánikulai délutánokban nem volt más vágyam, mint hogy a barátokkal kettesben felfedezzük a környékünket, teli zsebbel és lüktető izgalommal. Emlékszem, olyan napokon a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy izzadtan, napperzselte bőrrel a legközelebbi fagyizó felé rohantunk. Akkoriban még a nyár minden napja egy új kalandot ígért.
A grund és a gyerekek élete
A nyarak a panelházunk mögötti grundon teltek. A hatalmas fák alatt megbújó pihenőhelyek nagyszerű terepet adtak a felnőtteknek, akik az árnyékban üldögélve muftiztak, és szemeik sarkából figyelték, ahogy mi, gyerekek, kirohanunk a világba. Soha nem érdekelt, hogy mit csinál a szülők, a lényeg az volt, hogy mi, a barátok, együtt felfedezzük a környéket.
Nyáron gyakran játszottunk a grundon; építettünk bunkereket fából és kartondobozokból, hogy megvédjük magunkat a képzeletbeli ellenségeink támadásaitól. Igazi élmény volt! A lekvárízű fűszerelvények, amit az anyukák hoztak, csodás hangulatot adtak a nyári estéken, miközben a felnőttek söröztek és meséltek. Mert mi is voltunk a „kerület legmenőbb csapata”, és ezzel a címmel is csak felnőtté válva vigyáztunk.
Azok a délutánok, amikor előkerült a 80-as évek slágere a kazettás magnóból, így szólt: „Fokozd a hőt kicsit, te se hűtsd a szíved!” Furcsa módon ez a dal nemcsak a felnőttek, de még mi is daloltuk, hiszen a zene összekapcsolta a generációkat. Mert nekünk a zene nem csupán dallam volt, hanem életérzés.
Jégkrém és várakozás
A legizgalmasabb pillanatok mindig akkor következtek, amikor megérkezett a jégkrémes autó. Az utca végén hallatszott a dallam, ami a gyerekek szívét azonnal megdobogtatta. Mentünk, ahogy lábunk bírta. A felnőttek lassan, de biztosan követték példánkat: ők tudták, hogy a nyár örömét nem szabad kihagyni.
Mi, gyerekek, alig vártuk, hogy megérkezzünk a fagyizóhoz. Mindenki próbálta megválasztani, hogy milyen ízű fagyit kérni: vaníliát, csokoládét, vagy a mindannyiunk nagy kedvencét, a gyümölcsöset. Ezek a pillanatok magukban hordozták a gyerekkor ízeit és illatait. A jégkrém öröme mindig együtt járt a mesteri kanálcsatákkal, amik során az egész baráti társaság együtt nevetett. Olyan emlékek születtek, amik valóban időtlenek.
Ahogy a kanalat a fagyiból a nyelvemhez érintettem, egy egész nyár ízét éreztem: a napsütéses napokat, az izgalmas kalandokat, és persze a barátaim nevetését. Olyan volt, mintha a világ csak nekünk létezett volna, és minden hűsítő falat egy újabb indíték volt, hogy együtt fedezzük fel a nyarat.
Egy számomra különleges este
Képzeljétek el, egy este a grundon ülve, amikor a nap utolsó sugarai még éppen hogy korlátozottan melegítették a levegőt, elhatároztuk, hogy fotózni próbálunk. Volt nálunk egy régi, de szeretett Polaroid fényképezőgép, ami kinézetéből adódóan szintén a mi kis titkos fegyverünk volt. A háttérben a gyümölcsfák, míg elöl egymásra feszülve pózoltunk, a legnagyobb jégkrémes frizuránkkal.
Minden egyes kattintásnál láttuk a pillanat keletkezését, ahogy a fénykép lassan kel életre. Sokat nevettünk és füllentettünk, hogy kinek a mosolya a kedvesebb. Ezek az alkalmak nem csupán kedves pillanatok voltak, hanem az egész gyerekkoromat és barátságainkat hordozták magukkal.
A kedvenc jégkrémes ízem, a gyümölcsös változat, mindig ott volt velem, és úgy éreztem, a világ legnagyobb kincsével állok szemben. A nyár nem csupán a meleg időt hozta magával, hanem egy új életszakaszt is kezdett, tele varázslatos álmokkal és tökéletes jégkrémekkel.
Te mire emlékszel ebből az időszakból? Mivel telt a nyarad, mikor még a világ a barátság és a felfedezés kalandja volt?
