Mikor már a nyár első napjain megérkezett a hőség, az iskolások felnőtté válásának titkos szertartása is elkezdődött: végtelen szabadidős kalandok várták a gyerekeket a nyári táborban. De mi is volt ennek a táborozásnak a titka, ami sokunk szívében örökre megmaradt? Képzeld el, ahogy a szúnyogok zümmögése és a tűz melletti mesélés halk moraja egyaránt kölcsönöz a pillanatnak egyfajta mágiát.
A nyári tábor varázsa
Az első napok hangulatában töltődött a levegő. A reggeli napsütés már a kora reggelben korrigálta a felnőttek szigorúságát, az útra elkészített tízóraikat és az izgalommal teli hátizsákokat. Az őszi anyukák a gyerekek bőröndjébe még elrejtettek egy szívből jövő üzenetet is, ami így szólt: „Ne felejts el hazaírni!” A levelek írása már az útra való készülődés része volt, amire mindenki alig várta, hogy hazatérve mesélhesse barátainak.
A táborhelyen, a Balaton partján egy régi iskolaépület várta a gyerekeket, falai már számtalan kalandot pszichológusok tudták elmesélni. A gyerekek csoportokba rendeződtek, és mi ketten, Barna és én, mindig egy csapatban voltunk. A barátságunk még a homokvár építése közben jött létre. A felnőttek szeme előtt nemcsak épültek a várak, hanem a maga módján egy új világ is, ahol a napok eseményei összefonódtak a csillagok felett.
A tábortűz és az ajándékok
Az estéket mindig a tábortűz mellett zengtük, ahol felcsendültek a meleg, ismerős dalok. Valahogy mindenki tudta, hogy az „Egy kis időm van” refrénje milyen jól megy együtt a piros bögre gyümölcsteával, aminek íze örökre megmaradt a nyelvemen. Mindenütt pattogtak a fáklyák irányítása alatt, és a mesék szirkáztak a levegőben, mint a már említett szúnyogok a luxusvibrálás előtt.
Egy különösen emlékezetes nyáron egy este a tábortűz körül ülve mindannyian egyetértettünk abban, hogy a legjobb ajándék, amit adhatunk egymásnak, az egy különleges barátság. Az emlékek íze, a tábor és a közösen eltöltött idő, mint egy időutazás, mindig megmarad a szívünkben. A barátságaink ízét ma is érezhetjük az érzéseinkben. A táborból hazatérve hosszú, fáradt hetek várták a mintázásomat. Az otthoni hétköznapokban, ahol a nagyi által készített finom leves és a reggeli tejbegríz íze várt, megkopott a nyári tábor gazdagsága, de emlékben viselhettük az örökséget.
Utolsó este a tűz körül
Az utolsó este, ami elérkezett, míg a szürke napfény leereszkedett, mindannyian tudtuk, hogy ez nemcsak egy nyári kaland vette a végét, hanem valami sokkal mélyebb dolog kezdődött el: életre szóló barátságok köttettek. A tűz fénye tükrözte vissza a gyermeki álmokat, amiket a felnőttek csak a fejükben forgattak.
Mielőtt elindultunk volna a szobák felé, Barna megragadta a kezemet, és azt mondta: „Megminek, hogy találkozunk, ha felnőttek leszünk?” Erre én csak vállat vonva válaszoltam: „Mindig emlékezni fogunk.” Hiszen mi volt fontosabb, mint hogy ott, a tűznél, úgy éreztük, ez a nyár soha nem érhet véget?
Emlékezz, barátot találni, bármily kicsi is legyen, szembenézni a világgal, ez volt a célunk. Képzeld el, hogy azok az esték egy gyönyörű festményként maradtak meg az emlékezetünkben, ahol az idő megállt, és csak a barátság és a gondolataink születtek meg.
Te mire emlékszel ebből az időszakból? Talán a tábor erejére, a barátságokra, a gyermekkori álmokra, ami sosem kopik el?
