Valahol a 70-es évek végén, egy napsütéses iskola utáni délutánon, a betonból készült lakótelep szívében, a grundon ültünk egy halom porban, és a gyerekkorunk játékaival játszottunk. Tízévesek voltunk, tele álmokkal és elképzelésekkel, a világ teljességgel a lábunk előtt hevert. Hogyan is lehetne visszaidézni azt az érzést, amikor a legnagyobb kincseink nem mások voltak, mint a barátok, a fedelet nyújtó fák, és a szabadban eltöltött órák?
A grund, ahol megszülettek a barátságok
A grund a blokkok között terült el, mint egy zöld oázis a szürke betonrengetegben. Mindenki tudta, hogy ahol a régi játszótér állt, ott ma már csak egy elhagyott homokozó maradt. De mi nem törődtünk ezzel! A gyerekek gúnyáikkal és kalapjaikkal hódították majdnem a nap minden percét. Itt mindenki Feri volt, a gesztenyefáról a legfinomabb gombfocit készíthette, a másik sarokban pedig a lányok ugráltak a gumiszalagon – bár a gyerekkori rivalizálás nem múlott el nyomtalanul.
A legjobb barátom, Gábor, mindig hozott valami újat. Az ő apukája csak úgy a szomszédban lakott, és azokban az időkben, amikor a felnőttek vagy a politikai helyzet miatt keserített életünket, egy játékdoboz mindig ott volt a lépcsőházban. Még ma is hallom a hangját, ahogy a készség jónak tűntek, aztán érkezett a csalódás, amikor huzamosan nem győztek le minket a vízibiciklik.
Így ízlésünk a gyerekkorunk öröksége volt
A grundon a naplementék hatalmas események voltak, de ami igazán összekötött minket, az a tűzrakás. Márk mindig felajánlotta a falábát, amelyet a nagymamájától kapott, és azt hittük, valami varázslatos dolog történik, amikor a kis tűzben régi újságokat égettünk, miközben a körhintán álltunk, gyerekcsínyeinkkel hajtva az időt. Mi sem volt különlegesebb, szinte elfeledtük, mikor beköszöntött az este!
Talán a legemlékezetesebb pillanatok egyike az volt, amikor Gábor elővarázsolt egy édesanyjától kapott süteménnyel teli tányért, amit nem is tudtunk, hogyan szabad63 szétosztani. A csajoknak nem ízlett, de mi fiúknak a legjobbak voltak – a cseresznyés is. Ezek a pillanatok összekovácsoltak minket, mint valami serpenyőben a tejbekrész, annyira édes volt!
Emlékezzünk a legendás felnőttekre!
A felnőttek meséi gyakran a grund körüli titokzatos világra összpontosultak. Az eladók sora oszlopos helyet foglalt el az emlékeimben: a piros kötényes nénik, akik sosem hagyták, hogy ne keressünk valamit a zsebében, sőt, a tavalyi katona pléhfegyverek, egy-egy silány toy nyomorúságos szigonyként landolt hajdanán – a legszebb ajándékok voltak! Mindannyiunkat egy-egy kóbor kutya is kísért, aki azt hitte, hogy a legjobb és legaranyosabb barátunk.
Talán már nem jön vissza – de jó, hogy megéltük! Az iskola utáni csatározások és a barátságaink ápolása azokban az időkben nem csupán egy életérzés volt, hanem a jövőnk egyik alapköve. Milyen szép is volt, amikor a grundon játszottunk és az álmainkat tűztük ki célul!
Te mire emlékszel ebből az időszakból?
