Van valami különösen vonzó az olyan rajzokban, amelyek miatt kétszer is ránézel.
Első pillantásra csak egy fát látsz, aztán lassan arcok bukkannak elő.
Nem csak egy, hanem több is, mintha az ágakba és a kérgébe vágták volna őket.
Olyanok, mint csendes alakok, akik gondolatba merülve figyelnek.
Pont ezt a hatást kelti az a fekete‑fehér, kissé szürreális rajz, amiről most szó van.
Ez a fa jóval több egy egyszerű ábránál. Történetet hordoz, pszichológiai fejtörőként működik, és költői módon keveri össze az emberi arcot a természet formáival.
Kíváncsiságot ébreszt, érzelmeket mozgat meg, és elgondolkodtat.
Nézzük meg, milyen érzések, művészi döntések és rejtett jelentések húzódnak meg ebben a különös, mégis ismerős képi hasonlatban.
Amikor a fák „beszélnek”: a természet, mint tükör
Sok embernek volt már olyan érzése, hogy egy fa megérti őt. A fák viselkedése furcsán emberi: szépen öregszenek, az ágaik az ég felé nyúlnak, és csendben tűrik az időjárást.
Ez az illusztráció erre az érzésre épít, és továbbviszi azt.
A lombkorona emberi arcok körvonalaiból áll össze. Mindegyik más, mindegyik némán figyel. Van, amelyik nyugodtnak tűnik, másik szomorúnak, és akad olyan is, amelyik elmerengve néz maga elé.
Mintha a fa történetekből, emlékekből, régi visszhangokból állna.
Ez nem pusztán ügyes optikai trükk, hanem üzenet is. A természet lát minket, nyomot őriz rólunk, és egy sajátos módon visszatükrözi, kik vagyunk.
Válasz:
�-sszesen 13 arc van a képen de csak 10 látszik belőle
