Esküvők mindig egyaránt idézik elő a szép és a fájdalmas emlékeket.
Képzelgetéseim, hogy milyen lesz ez a nap, míg anya vagyok, már számtalan alkalommal eljátszottam a fejemben, mégis nyomasztó teherként húzott lefelé a felismerés, hogy exférjem új felesége, aki még a házasságunk idején lépett be az életünkbe, ott volt a vendégek között.
Ami azt illeti, az volt az egyetlen kérésem számukra, hogy ő maradjon távol. Ez a nap lányomé volt, nem az enyémé, és nem is a régi sebek újranyitásáé.
Amikor exférjem kézen fogva belépett vele, és annyit közölt: „ahova én megyek, ott van a feleségem is”, összeszorult a gyomrom. Meglepődtem, amikor a nő rám pillantott, finoman elmosolyodott, majd csendesen visszahúzódott.
Nem volt semmilyen vita, nem volt jelenet. Azonban ez a rövid interakció végig ott lüktetett bennem az előkészületek során.
Esküvők általában érzelmi hullámvasutak, tele nevetéssel, könnyekkel és az apró feszültségekkel, amik az esemény sarkaiban lappanganak.
Próbáltam lenyugtatni magam és a lányomra koncentrálni, aki sugárzóan nézett ki az esküvői ruhájában. Az ő ártatlan boldogsága emlékeztetett rá, hogy ez a nap nem az ígéretszegésekről, vagy a múlt sebeiről szól, hanem róla, a szerelemről és az előtte álló útról.
Pár perccel a ceremónia előtt hirtelen sikoltott. A szívem hevesen vert, és rohantam hozzá, képzeletemben a lehető legrosszabb esetlegességekből rajzoltam ki a legvalószínűbbet. Szerencsére semmi komoly nem történt, csupán az izgalom és félelem lépett rajta túl.
A koszorúslányok próbáltak nyugtatni, de csak akkor sikerült visszahozni a pillanatba, amikor megfogtam remegő kezét, és megnyugtatóan azt súgtam: „nem muszáj egyedül végigcsinálnod, én itt vagyok veled”.
Lassan mélyült a lélegzése és megnyugodott. Abban a pillanatban az összes régi sérelmem eltörpült azzal a szeretettel szemben, amit iránta érzek.
Amikor megszólalt a zene, és elindult a folyosón, minden világossá vált. Ez a nap nem rólam szól, és nem exférjemről, és nem a múltról. Ez az a nap, amikor egy anya mozgóképtelenül áll a lánya mellett.
A múlt elengedése nem azt jelenti, hogy elfelejtjük, hanem hogy a szeretetet választjuk a bitterness helyett, amikor a leginkább számít.
Amikor lányom az első lépését megtette, tudtam, hogy én is letettem a terhet, és vele léptem tovább.
