Emlékszel még arra az izgalommal teli őszre, amikor elérkezett a tanévkezdés? Az iskolatáskádat rogyásig tömted a vadonatúj könyvekkel, és az osztálytársakkal való találkozás éppúgy izgatott, mint az új tananyag. Az illatok, a színek, a jókedv mind egy varázslatos világba repítettek minket – egy olyan világba, ahol a gyerekszívek csak a tanulásra és a barátságokra figyeltek.
Az iskola kapujában – barátok és félelmek
1982 őszén csöppentem bele a harmadik osztályba, egy kis, vidéki iskolába. Az iskolaudvaron már rég nemcsak a napfény ragyogott, hanem a gyerekek vidám zsivaja is. Az osztálytársaimmal való találkozás külön öröm volt – ott volt Kati, akivel mindig megosztottuk a legújabb trükköket, és Péter, akinek a mungopatáit irigyeltem.
A tanár néni, aki olyan szigorú volt, mint a leglátványosabb mókus a mesében, kiosztotta az ülőhelyeinket. Mindenki tudta, hogy a pirospont mindig nagy dicsőségnek számított, és a gyűjtögetése olyan volt, mint a gyerekek titkos kincsesládája. Én persze az első két héten mindent megpróbáltam, hogy piros pontokat kapjak. Szorgalmasan írtam a házi feladatokat, és elmondtam a mondókát, amely, mint egy varázsigét, meghozta nekem a sikereket.
Az iskolai menza varázslata
De a tanév nemcsak a tanulásról szólt, hanem az iskolai menzáról is, ahol az illatok és az ízek izgalmas kalandozásba vezettek minket. Az iskolai menzán mindenkinek volt valami kedvence – nekem az isteni tejbegríz és a vaníliasodó bizonyult a csúcspontnak. A menzás nénik, akik mindig segítettek egymásnak, a tálcákat rend mirigyére tétel után várva, olyan ünnepséget varázsoltak a mindennapokba, mint semmi más.
A legtöbbször a bélés és a piros pontok váltak a napi feladataink mellékszereplőivé. Az a mézédes és fűszeres illat, ami az étkezőből áradt, valóban olyan volt, mint egy álomvilág – ekkor tudtam igazán meg, hogy az iskolai menza nem csupán étkezés, hanem igazi közösségi esemény. Ez volt a hely, ahol a gyerekek mindig meséltek egymásnak az otthoni különleges pillanatokról, és megosztották a legféltettebb titkaikat.
Persze akadtak eltérő ínycsiklandóságok is, mint például a „szarvaspörkölt”, ami mellett elhaladtunk, hiszen senki se akarta megkockáztatni, hogy beülemkedik annyira, mint egy lapos tálcán a gépgyártás. Ám ennek a fura ételnek is megvolt a maga kis varázsitója, amit csak a legmerészebbek vállaltak be.
Szép emlékek és tanulságok
A tanulás nemcsak a piros pontokról szólt, hanem valódi barátságok születéséről is. A szünetekben a fák alatt bújtunk meg, ahol a titkos találkozók révén elképzeltük a jövőt. Az iskolai évek barátságaiból sokan felnőttként is megmaradtunk – a mai napig felidézhetjük a régi emlékeket, mint valami varázslatos kincs.
Talán a legcsodásabb dolog abban az időszakban az volt, hogy bármilyen kétségek merültek fel, a barátok mindig ott voltak mellette, és ezt a köteléket semmi sem tudta elszakítani. Minden együtt töltött idő, minden közös kaland egy újabb kis színt hozott az életünkbe.
Azt mondják, hogy a jó emlékek örök érzéseket keltenek az emberben, és úgy érzem, az iskolás évek varázsa örökké velünk marad. Mert az iskolás napok minden nehézsége és öröme együtt formálta azt a rengeteg emléket, ami nélkülözhetetlen részét képezi életünk történetének.
Te mire emlékszel ebből az időszakból? Milyen kalandok, ízek és barátságok maradtak meg benned?
