Nosztalgikus emlékek: A gyermekkori nyarak varázsa
Ahogy az őszi levelek aranylóan hullottak a fáról, László egy régi, poros fényképalbum fölé hajolt. A szobában csak a szél zúgása hallatszott, ahogy az ablakon beszüremlő fények egy különös, nosztalgikus hangulatot teremtettek. Az albumot a nagymamája adta neki, amikor utoljára látogatta meg őt a vidéki kis házban, ahol felnőtt.
Az első oldalon egy nyári nap képe tűnt fel: László és a barátai, Judit és András, a folyóparton álltak. Mellettük a vizes csizmáik, amik már pirosra festették a lábukat, és a felhőtlen nevetésük visszhangzott a gyerekkor varázsos emlékeiben.
Emlékezett, ahogyan Judit mindig a legjobb ötletekkel állt elő. „Paddle-ozzunk a vízben!” – kiáltotta egy szép napon, miközben már szándékosan megmerítette a lábát a hűvös vízben. „Csapassuk el a vízibiciklivel!” András, mindig a gyakorlatias, azt mondta: „De hiszen az a kölcsönzéshez drága!” A veszekedésük közepette elfeledkeztek az időről, és a nap végén a házak felé ballagva inkább a barangolás izgalmát élték át, nem pedig a naplemente szépségét.
A következő oldalon egy születésnapi zsúr képe fogadta. Kicsik, színes lufik, óriási torta és az arcukra festett boldogság. Az édesanyja a konyhában sürgölődött, miközben László és a barátai a kertben játszottak, bújócskáztak és versenyeztek az udvaron. László egy pillanatra megállt, és felidézte, hogy aznap mennyit nevetett. A barátai ígéretet tettek, hogy sosem fognak elfelejteni együtt ünnepelni, de az idő ezt az ígéretet szépen elhalványította.
Ahogy lapozgatott tovább, egy másik emlék bontakozott ki előtte. Emlékezett, hogy egy meleg nyári estén a nagymamájával a szabadban ültek. Az éjszakai ég csillagaiban gyönyörködtek. A nagymamája mindig mesélt neki a csillagképekről, és László úgy érezte, mintha egy másik világba lépne. „Ez itt a nagy medve,” mondta a nagymamája, „és amoda nézz, ott van a kis medve!” A fiatal fiú elképzelte, hogy hatalmas állatok szárnyán repül. “Majd egyszer én is eljutok odáig” – tervezgette magában, tele álmokkal.
Az album utolsó oldala különösen megérintette őt. Térkép, tele kis ceruzás firkálásokkal, a felfedezések útvonalával. Fölsorakoztatott a szaiskéken a tanyához vezető ösvényt, a titkos búvóhelyeket, ahol soha senki nem talált rájuk. Emlékezett, milyen kalandos volt minden egyes felfedezés, a szederdagasztás, a patakban való lábujjhegyen járás vagy a sárkányeregetés. Sosem gondolta volna, hogy a gyermekkora csupán egy pillanat, ami sosem tér vissza.
A nosztalgia szorította a szívét, de egyúttal boldoggá is tette. A város zajától távol, a természet közelségében érezte, hogy ezek az emlékek sosem veszítenek a varázsukból. Felnézett a régi fényképekről, kitekintett az ablakon, és látta, ahogy az őszi levelek táncot lejtettek a földön. Ekkor rájött, hogy a múlt képei nem csak nosztalgiát, hanem a jövő reményeit is magukban hordozzák.
Papírlapra tette az emlékeket, remélve, hogy egyszer majd újra megoszthatja azokat a következő generációval – hiszen a gyermekkori nyarak varázsa sosem múlik el.
