Képzeld el, ahogy a szombat esti tévéműsorok után egy friss, napsütéses vasárnap reggel indul a családi program. A nap fényébe belépve minden kihozott érzést, ami valaha is emlékké vált a kisgyermekkorból. Mert ugye, mit érne a vasárnap, ha nem amolyan különleges, ünnepi hangulattal lenne fűszerezve? És persze nagyi híres vasárnapi ebédjével…
Az illatok varázslata
Nyáron persze a szomszédok is összegyűltek, szinte vendégségben a konyhánk táján. A balkáni viszonyok sajátos hangulatot csempésztek az udvarba. Gyerekként végtelen kalandnak tűnt, mi pedig a legjobb barátommal, Lacival, a fára mászva figyeltük a felnőtteket, akik a konyha ‘szentélyéből’ kiszagolták a világ legjobb étkeit. Itt nem csupán fakanalakkal készültek a finom falatok, hanem szeretettel, mesélve a gyerekkorukról, családról, és persze a nagyi titkos fűszereiről is.
Ahogy kinyílt a konyha ajtaja, úgy áradt be az udvarra a gőzölgő húsleves bódító illata. Na és a rakott krumpli! Olyan szép, színes darabokra vágva! A régi, néhány évtizedes öntöttvas tálban, mintha maga a múlt hívott volna: „Gyere, nézd meg, milyen szépen összeállt!” Festői volt a kép – legózás helyett a tányéron állt előttünk minden finomság.
Mindenki tudta, hogy ilyenkor senki nem hagyhatja el a házat a nagyi híres „húslevesével”. Amikor a felnőttek a pince mélyéről előhúzták a legjobb borokat, mi, gyerekek, már a friss sütemény illatánál szerettünk volna segíteni. De a nagyi mosolya azt jelezte: „Ti inkább maradjatok játékban, az ételeket majd menni fog!”
A közös pillanatok varázsa
Képzeld el, ahogy a nagy ebédnél mindenki összegyűlt az asztal körül. A legnagyobb szék mindig a nagyié volt, előtte pedig a család minden csemetéje. Nálunk még a régiek módszereivel főztek, ami azt jelentette, hogy a konyhában mindennek megvolt a helye. A régi konyhapult eleganciája, a piros kockás terítő, a konyha sarkában lévő ízek, a nyöszörgő tévé, ami valami régi magyar filmet sugárzott, mind azt a szívet melengető nosztalgiát éreztette, amivel elképzelni sem tudtunk volna semmit.
A leginkább várt rész azonban a desszert volt. A nagyi minden alkalomra bevetette a legjobb titkos receptjeit: barackos piskótát, ami után mindannyian még egy adagot kértünk. A piskótát mindig az asztalon várta a friss, aromás baracklekvár, ami úgy csillogott a napfényben, mint egy igazi kincsesláda. Készült bőven; nagyi évről évre újabb és újabb üvegekbe zárta a nyarat. „Ki merne kihozni egy kanál lekvárt a dombon álló fára mászók közé?” érkezett ez a pár szó mindig valamilyen tréfás megjegyzésként a nagyi részéről, amivel egyidejűleg csak nevetett.
Ezekben a pillanatokban minden keserűség eltűnt, csak a nevetés, az önfeledt játékok és a jó étel ízének különös harmóniája maradt. Képzeld el, amint a legnagyobb felnőttelnök baromi sürgőtlenül kezdte el csuklani: „Ó, ez a gyümölcs még mindig friss, mint a nyári naplementék!” – felkiáltott, mi pedig mindannyian nevettünk rajta, hogy várakozva bámuljuk a lakoma megvalósulását.
Visszaemlékezve: a nagyi konyhájában
Még ma is hallom a felnőttek beszélgetését, a nagyi mesélését, amikor a szomszéd gyerekeket hívta, hogy „gyertek be, mert bárki, aki kóstol, nem távozhat üres gyomorral!” Ki mehetett ki üres tányérral? Minden ebéd után ott volt az óriási, közös tányér, amire bármelyikünk bátran merhetett még egy falatot. Ilyenkor mindig megrándult az öklöm, hogy még egyszer kóstoljon belőle.
A nagyi néha így szólt: „Tudom, mit gondoltok, de nem szabad megelégedni ezzel az étellel! Az igazi öröm az, amit a barátokkal együtt élvezünk.” Míg végre leültünk együtt a tévé elé, emlékezetes estéken az ablakok szünetben teát öntöttünk egy öreg bögre kínálatból.
Ezek a napok most is tenyeremre dőlnek, és talán már nem jönnek vissza. Hányszor bábáskodtunk mindannyian a sok kedvenc ételben, ami körülötte állt! A nagyi az ajtónál állva intett, hogy „Gyerekek, jó vágyakkal felnőttünk, akinek volt bátorsága újra álmodozni!” Kincs volt az a vasárnapi ebéd, megélt érzésekkel színezve.
Olyan pillanatok, amelyekkel talán már elhagytuk ezt a kisérző naplót a szívünk mélyén. De mi sem ingatja meg ezt a memóriát – maradunk játékos gyerekek, míg a nagyi konyhájában állunk.
Te mire emlékszel ebből az időszakból?
