A székely legény iszogat a kocsmába egy kínaival.
Egy kis idő után mikor már az alkohol is megtette a hatását, megszólal a kínai:
– Na te János, azt hallottam, hogy a székelyek kemény emberek, sok mindent kibírnak.
Erre János:
– Biztos úgy van, ha te mondod.
– Tegyünk egy próbát!
!
– Tegyünk!
!
– Ha ki mersz ide állni elém és fogadni védekezés nélkül az ütésemet, akkor majd én is kiállok, majd üthetsz egyet te is.
Ki is áll a székely, kap egy hatalmasat, nekivágódik a falnak, elviszik a mentők.
Két hét múlva megint találkoznak a kocsmában:
– Hé te kínai, aztán miféle ördöngős ütés volt az, amivel kórházba küldtél?
– Hát az egy nagyon régi, sőt ősrégi kung fu technika, amit apám tanított, őt pedig a nagyapám, és így tovább.
– Valóban technikás volt ez a kufu-isten nyila, mert még életemben így kupán nem vágtak.
De most rajtad a sor kiállni ellenem.
Ki is áll a kínai, hatalmas ütést kap, nekivágódik a falnak, elviszik a mentők.
Egy hónapos kórházi ápolás után, kiengedik, és találkozik a székellyel a kocsmában:
– Na, mondd el te János, mivel ütöttél így ki, milyen technikával, mert még ilyent nem tapasztaltam.
János fontoskodóan, de egy kis mosollyal a szája szélén:
– Hááááát, ez egy nagyon régi, régi, régi, mondhatom én is, hogy ősrégi rozsdás francia kulcs volt, amit apámtól örököltem, s amint a nevéből is lehet következtetni, francia technika.
