Házasság viccekHumorViccek

Vicc: Egy házaspár már nagyon régóta szeretnének gyereket

Egy házaspár már nagyon régóta szeretnének gyereket, de valahogyan nem jön össze nekik.

Elhatározzák, hogy elmennek a helybéli paphoz, hátha ő tud nekik tanácsot adni.

Mikor a templomban találkoznak a pappal:

– Ááá, jó napot kedveseim, mi járatban errefelé?

– kérdezi tőlük a pap.A házaspár szépen elmondja az kis történetüket, majd megszólal a pap:

– Na hát, éppen jókor jöttetek, ugyanis holnap indulok 15 évre Rómába.A pap megfogadta, hogy amint megérkezik, meggyújt egy szál gyertyát, hátha meglátja azt a jóisten.

Így is tett.

15 év múlva jön haza a pap, és úgy dönt, hogy hazafelé benéz a házaspárhoz.

A kis takaros asszonyka nyitja ki az ajtót, a pap pedig nagyon elbámulja.

Látja ugyanis, hogy az asszony karján van vagy 3 gyermek, a szoknyája mellett is akad néhány, s így összesen 12 gyermeket számol meg.

Nagy nehezen szóhoz jut:

– Hát a kedves férjét hol találom?

Mire a feleség:

– Ó hát az már elindult Rómába, hogy elfújhassa azt a rohadt gyertyát.

Vicc: Megszületik a kisbaba, és csodák-csodájára már beszélni is tud

Odaszól az orvosnak:– Maga az orvos?

– Igen, én vagyok – feleli döbbenten az orvos.– A születés kicsit fájt, de azért jó munkát végzett!

Hol van az édesanyám?– Itt vagyok – feleli az anyja elhalóan.

– Nagyon jó volt a hasadban ilyen hosszú ideig.

Köszönöm, hogy megszülethettem!

Apám is itt van?– Igen, itt vagyok!

– feleli büszkén.

Gyere kicsit közelebb!

– kéri a baba.

Az apa közelebb hajol, ekkor a baba elkezdi a mutatóujjával a férfi homlokát ütögetni, és felkiált:– Na, ugye milyen kellemetlen?!

Ezeket láttad már?

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Vicc: Hú de vagy

Egy idős bácsit vizsgál az orvos: – Maga kitűnő egészségnek örvend, semmi baja sincs. Van valami kérdése? – Van, doktor úr. Amikor lefekszem a feleségemmel, nagyon melegem van és…

szept 14, 2025
802
Megosztás