Egy tavaszi délután két régi haver összefut a parkban.
Az egyikük, Laci, egy hatalmas, félelmetes dobbermant sétáltat, a másik, Peti, a felesége aprócska, rózsaszín szalaggal feldíszített pincsijét húzza maga után.
– Szia, öregem!
Na, mi újság?
– mondja Laci.– Ne is mondd, az asszony rám sózta ezt a porfogót.
Legalább te valami férfikutyát hoztál.
Laci röhögve megsimogatja a dobbermant.– Tudod mit?
Menjünk be egy sörre a sarki kocsmába, hadd legyen valami értelme ennek a délutánnak!
Peti bizonytalanul néz a bár irányába:– Áh, nem fognak minket beengedni kutyával.– Dehogynem – legyint Laci.
– Csak csináld utánam!
Feltesz egy sötét napszemüveget, kihúzza magát, és elindul a bejárat felé a dobbermannal.
A csapos rögtön rászól:– Hé, uram!
Kutyát ide nem lehet behozni!
– Téved, barátom – mondja Laci higgadtan.
– Ez nem háziállat, hanem vakvezető kutya.A csapos hitetlenkedve méregeti az ebet:– Vakvezető kutya?
Dobberman?– Igen.
Kiváló reflexei vannak, és a veszélyes helyzeteket is érzékeli – válaszolja teljes komolysággal.– Hát, rendben – von vállat a csapos
Peti, aki mindezt távolról figyelte, elégedetten bólint, majd ő is felteszi a napszemüveget és besétál a pincsivel.
– Sajnálom, uram – szólítja meg azonnal a csapos –, kutyát ide nem lehet behozni!
– Téved, uram, ez vakvezető kutya.
A csapos elképedve mered rá:– Vakvezető kutya?
Egy… pincsi?!
Peti hátrahőköl, majd eljátssza a döbbenetet:– Micsoda?!
Ezek a szemétládák egy pincsivel szúrták ki a szemem?
