Egyszer, nagyon régen, amikor Japán még a nagy szamurájok idejét élte, a császár különös rendeletet adott ki:
„Keressétek meg a világ legügyesebb szamuráját!
Olyat, akinek a kardja gyorsabb, mint a szél, és akinek a keze biztosabb, mint az isteneké!
”Egy év telt el, mire három harcos jelentkezett a palotába:
egy japán, egy kínai és egy zsidó szamuráj.
A császár kíváncsian figyelte, ahogy az első versenyző, a japán, előhúz egy apró dobozt.Kinyitja — felröppen belőle egy légy.
A japán egy villámgyors mozdulattal előrántja a kardját:– Ssssuuhhii!
– szisszen a penge, és a légy kettévágva hullik a földre.A császár bólint:
– Pazar!
Olyan gyors, hogy még a szél sem tudta követni a mozdulatot.
Jön a kínai szamuráj.
Ő is kiereszt egy legyet, de az csak egy pillanatra emelkedik a levegőbe, amikor a kínai pengéje máris táncolni kezd:– Sssiiitty-sssuuutty!
A légy négy darabban hullik le, mintha sosem lett volna egész.A császár ámulva mondja:
– Ez már művészet!
Végül előlép a zsidó szamuráj.
Ő is kiereszt egy legyet, majd halkan, elegánsan megsuhintja a kardját:– Sssittyi-sssitty-sssuutty!
A légy pedig vígan repked tovább.
A császár felvonja a szemöldökét:
– Mi ez?
Ennyi lenne?
A többiek megölték a legyet, te meg hagyod, hogy repkedjen?A zsidó szamuráj elmosolyodik, meghajol, és így szól:
– Megölni?
Ugyan már, felség!
Azt bárki tudja!
De én körülmetéltem!
Forrás
