– Három szúnyog közül melyik a rendőr?
– ???
– Amelyik nyakon csíp!
Két barát beszélget:
– Hát te miért vágsz ilyen fancsali képet?
– Az anyósom el akar utazni egy hónapra.
– De hát ennek inkább örülnöd kellene!
– Persze, de ha látná rajtam, hogy örülök, akkor biztos itthon maradna!
A csónakkölcsönzős épp a tavat kémleli a távcsövével, mikor észreveszi, hogy az egyik csónakkal valami nincs rendben
Beleszól a hangosbemondóba:
– Kilences, kilences, azonnal jöjjön vissza!
Erre odaszól a kollégája:
– Te, hát nekünk nincs is annyi csónakunk!
Mire a kölcsönzős rémülten:
– Te jó ég, hatos, hatos, csak nincs valami baj?
Az ifjú feleség meghízott, és a férje folyton szekálja:
– Olyan nagy a feneked, mint egy betonkeverő!
A feleség csak hallgat, de amikor eljön a lefekvés ideje, a férj kezd hozzábújni.
Erre ő:
– Csak nem gondolod, hogy azért a két vacak kavicsért beinditom a betonkeverőt?
Forma-1, Palik közvetít
Hakkinen épp most jön ki a bokszutcából.
– Látják?
Ott van a tanksapka, mely tankolás után automatikusan lecsukódik.
Mindjárt… mindjárt… mindjárt… Na… Csukódj már le!
Kohn összefut Grünnel, aki kölcsönkér tőle ötszáz forintot azzal, hogy majd visszahozza
Kohn ad.
Pár nappal később megint összetalálkoznak.
– Ó, Kohn, nem tartozom neked ötszáz forinttal?
– De tartozol.
– Adj még ötöt, és akkor kerek ezret kapsz vissza!
Kohn ismét ad, majd ismét sor kerül a találkozásra.
– Te Kohn, nem tartozom neked egy ezressel?
– De igen.
– Adj még ezret, és akkor kétezret adok majd!
Kohn ímmel-ámmal ad.
Nemsokára Grün becsönget hozzá.
– Te, nem tartozom neked kétezerrel?
– Neeem!
Egy takarítónő feljelentést tesz a rendőrségen, hogy a munkahelyén megerőszakolta egy férfi a folyosón
– És nem tudott elmenekülni?
– kérdezi a rendőr.
– Hogyan menekültem volna el?
Jobbról fal, balról fal, mögöttem a férfi, előttem meg már föl volt mosva!
– Milyen az unalmas matektanár?
– ???
– Szigorú, monoton nő.
Baleset történt
A rendőr magyarázza a vezetőnek:
– Hölgyem, ha nem működik az indexlámpa, akkor a kezével kell jeleznie.
– Hiszen jeleztem a bal kezemmel, hogy kanyarodom.
– Miért nem vette figyelembe, hogy a hölgy kanyarodik?
– kérdezi a rendőr a másik autó vezetőjét.
– Azt hittem, csak a körömlakkot szárítja.
A feleségem is mindig így csinálja…
Egy kabaréban hasbeszélő lép fel, a térdén egy kis bábu, a mutatvány lényege, hogy a bábu válaszol a művésznek
Emelkedik a hangulat, a hasbeszélő egymás után mondatja bábujával a jobbnál jobb szőke vicceket, amikor felháborodva feláll egy szőke nő:
– Na idefigyeljen!
Elegem van abból, hogy a férfiak a humor ürügyén semmibe veszik a nők jogait és méltóságukat!
Miből gondolják, hogy a hajszínnek bármi köze lenne az intelligenciához?
Ezt kikérem magamnak a többi nő nevében is!
A hasbeszélő meghökken, majd elkezd szabadkozni.
A szőke ráförmed:
– Uram, maga maradjon csendben!
Ahhoz a kis szarházihoz beszélek ott a térdén!
– Mi a neve a cigány mobiltelefonnak?
– ???
– Motoroláh!
Az apa leül beszélgetni a 18 éves fiával:
– Fiam, azt hiszem elég nagy vagy már, beszélgessünk arról meddig mentél el már nővel, a seggét már fogtad?
– Na, de édes apám ne hozzon zavarba!
– De a mellét már csak fogtad?
– Na, de édes apám ne hozzon zavarba!
Hát akkor milyét fogtad már lánynak?
– A fülét!
– És mit mondtál neki?
– Azt, hogy szopjál bazdmeg.
– Őrmester úr, mi a teendő, ha rálépünk egy aknára?
– 50 méter magasra felrepülni és nagy területen szétszóródni!
Stirlitz megy az erdőben, amikor megreccsen a bokor
– Legközelebb nem hagyom otthon a pisztolyomat – gondolta Stirlitz.
– Legközelebb?
– gondolta a medve.
A skót elmegy a fogorvoshoz:
– Doktor úr, mennyibe kerül a foghúzás?
– Érzéstelenítéssel tíz penny, anélkül hét.
– Rendben – mondja a skót -, kérek egy érzéstelenítést, és adja kölcsön egy kicsit a fogóját.
A nyolcvanéves bácsika feleségül vesz egy 25 éves leányzót
Eljön a nászéjszaka, a feleség – gondolván hogy férjét elfárasztotta a ceremónia – külön hálószobában készül nyugovóra térni, amikor kopogtatnak az ajtón.
Az öreg az, befekszik a felesége mellé.
Mikor végeznek, jó éjszakát kíván az arának, majd eltávozik.
A menyasszony már majdnem elalszik, amikor ismét kopogtatnak.
Ismét az öreg az, szerelemre éhesen.
Amikor befejezik, az öreg ismét jó éjszakát kíván, és elmegy.
A menyasszony megint majdnem elalszik, de ismét jön a kopogás, a felajzott idősödő férjjel.
Amikor befejezik, a leányzó nem hagyhatja szó nélkül az esetet:
– Áruld már el, hogyan csinálod?
Amilyen férfiakkal eddig dolgom volt, hiába voltak fiatalabbak, nem bírták háromszor egymás után.
Honnan van ennyi energiád?
Mire az öreg kicsit meglepetten:
– Hogyan?
Már jártam itt ma este?
Fiatalok kirándulnak székelyföldön
A faluba visszamenet eltévednek.
Az arra érkező székely bácsit kérik meg segítségre:
– Elnézést bátyánk, messze van ide a falu?
Mire a székely bácsi:
– Hát ide 10 km légvonalba’ de tudok egy rövidebb utat…
– Vádlott, miért ad elő nekem ma a történtekről a tegnapitól teljesen eltérő történetet?
– Azért bíró úr, mert a tegnapit nem hitte el…
Szibériai büntető- és munkatábor
Az egyik rab a másikhoz:
– Ide nem nagyon jönnek el a hírek.
Azt sem tudom, hogy mi lett a Fisher – Szpaszkij sakkmérkőzés eredménye.
– Vesztettem.
– Jean, mi ez a hangzavar?
– Uram, a pénz beszél, kutya ugat!
Pistike apja felakasztja magát
Édesanyja az első sokk után azt mondja neki:
– Menj el fiam a paphoz, mondd meg neki, hogy jöjjon el, de ne áruld el, hogy édesapád öngyilkos lett, mert az öngyilkoshoz nem fog eljönni és nem fogja eltemetni sem.
Pistike bekopog a paphoz.
– Pap bácsi, tessék eljönni hozzánk, édesapám meghalt.
– Magához szólította az Úr?
– kérdi meglepődve a pap.
– Dehogy szólította!
Úgy fogta meg lasszóval!
„Alig használt A/4-es tiszta, fehér papírlapomat, hasonló paraméterekkel rendelkező AUDI gépkocsira cserélném!
”
Az etióp kisgyerek horgászik
Kifog egy aranyhalat.
Ne egyél meg, teljesítem két kívánságodat!
Mire a kisgyerek:
– Só és bors.
– Hogy hívják a kínai ügyvédet?
– ???
– Perel Jen Be.
Részeg fickó kopog a panelház ajtaján
Nyűgös házmester jön ki:
– Mi van?
– Hukk… Tessék mondani, itt lakom?
– Egy frászt lakik itt, jóember!
Menjen haza és hagyjon aludni!
A részeg elindult.
Körüljárja a házat, és ismét ugyanoda csenget be.
– Hukk… Tessék mondani, itt sem lakom én?
– Mondtam már, hogy nem!
Tesz még egy kört és ismét csnget:
– Hukk… Bocsánat, de itt sem lakom én?
– Nem, hogy az a …
– Érdekes… hukk… én sehol se lakom, maga meg mindenhol…
– Anyu, anyu, tudom, hogyan lesz a kisbaba!
– mondja az ötéves kislány az anyukájának.
– Na, hogyan?
– Úgy, hogy a kisfiú beleteszi a himbilimbijét az előtte térdelő kislány szájába!
– Nem kislányom, a kisbaba nem így lesz.
Így a fizetésemelés, az új bunda és az ékszerek lesznek…
– Miért nem Bruce Willis volt a Titanic főszereplője?
– ???
– Mert még a végén mindenkit megmentett volna!
Megdöglik a zebra és feljut a Mennyországba
A kapuban Szent Péter várja.
A zebra úgy érzi elérkezett az idő, hogy olyan kérdésekre választ kapjon, amik régóta foglalkoztatják:
– Szeretném megkérdezni, hogy én tulajdonképpen egy fekete vagyok fehér csíkokkal, vagy inkább fehér, fekete csíkokkal?
Szent Péter megvakargatja a fejét, majd széttárt karokkal ezt mondja:
– Sajnos ezt én sem tudom.
Menj Istenhez, és kérdezd meg tőle!
A zebra Isten színe elé járul, és neki is felteszi a kérdést.
– Az vagy, aki vagy!
– hangzik a válasz.
A zebra összezavarodva tér vissza Szent Péterhez.
– Nos?
Sikerült választ kapnod a kérdésedre?
– Sajnos nem.
Azt mondta:
„Az vagy, aki vagy!
– Akkor egyértelmű, hogy fehér ló vagy, fekete csíkokkal.
– mondja Szent Péter.
– De miért?
– Egyszerű:
ha fekete lennél fehér csíkokkal, akkor azt mondta volna:
„Az vagy, AMI vagy!
”
– Kisasszony, ez már mégiscsak felháborító, ezen a héten már az ötödik gyalogost üti el!
– Miért, mennyit lehet?
– Hogy hívják a kövér indiánlányt?
– ???
– Pocakhontas!
– Ki az abszolút kövér?
– ???
– Aki ha elviszi a ruháját a mosodába azt mondják neki, hogy ejtőernyőt nem mosunk.
Temetőre zuhan egy repülőgép
Bemondják a hírekben:
„Eddig 500 halottat találtunk, de még ásunk!
”
Egy apa meséli:
– A gyerekeim imádnak a Neten szörfözni.
Tegnap néztem, hogy milyen jelszót írtak be:
„Batman-Superman-Robin-Joker”.
Kérdeztem tőlük, hogy miért ilyen hosszú jelszót választottak.
Erre azt felelték:
– Legalább négy karakternek kellett lennie.
Móricka lelkendezve megy haza az első thaibox edzéséről
– Anya, anya, képzeld, többé nem lesz szükségem a fogszabályzóra!
Móricka, amikor elmentem itthonról, a hűtőszekrényben még két szelet torta volt, most viszont csak egy van
Hogyan lehetséges ez?
– kérdi morcosan az anyuka.
– Hát úgy, hogy a másikat nem vettem észre.
Éjszaka sürgős beteghez hívják az orvost
Megvizsgálja, majd intézkedik:
– Hívják legyenek szívesek a beteg ügyvédjét, a plébános urat, a hozzátartozókat és egy közjegyzőt!
– Olyan súlyos az állapotom?
– hüledezik a beteg.
– Nem, kutya baja, de legalább nem én leszek az egyetlen balek, akit potyára felébresztenek az éjszaka közepén.