HumorViccek

Vicc: Jelek, hogy Ön afrikából érkezett a téli olimpiára: 1. A Bob…

Jelek, hogy �-n afrikából érkezett a téli olimpiára:

1.

A Bob csapatnak annyi köze van a sportághoz, hogy négyen vannak és az egyiket közülük Bobnak hívják.

A rajtnál a völgyben várakoznak, mert azt hiszik, hogy a szám lényege, hogy a lejtőn kell feltolni a sportszert.

2.

Sortban érkezik a lesiklásra, mert otthon a szimulátoron egyáltalán nem volt hideg.

3.

A hokimeccsen kénytelen végig a palánknál korizni, mert ha eljön onnan, elesik.

4.

A sílövészeten öt halott szervezővel a hátán érkezik a célba, akiket aztán el is fogyaszt.

5.

A síugró sáncon lefelé száguldva végig befogja a szemét, majd a közönség közé csapódik.

Ráadásul a sisak alatt turbánt visel.

6.

Az óriás műlesiklásnál termoszba gyűjti a havat, hogy legközelebb már valamivel élethűebb környezetben tudjon készülni.

7.

A műkorcsolyázásnál még a válogatóverseny helyszínére sem jut el, mert síkosak az utak.

8.

Már a megnyitón megfagy.

Vicc: Az osztály dolgozatot ír

A tanár azt kérdezi a dolgozaton:

– Mikor volt a Mohácsi csata?

Móricka odamegy a tanárhoz:

– Azt is le kell írni, hogy hol volt?

Vicc: – Mi a kommunista mese vége?

– ???

– Aki nem hiszi, annak utána járnak.

Vicc: Az ifjú skót házaspár Svájcba utazik

A férj vesz egy tábla eredeti svájci csokoládét.

Az egyik felét letöri és odaadja a feleségének, a másikat pedig gondosan visszacsomagolja.

A feleség megkérdi:

– Minek rakod el a másik felét?

– Jó lesz még az a gyerekeknek.

– feleli a férj.

+1 vicc

– Mi történik, ha szembeköpsz egy zsiráfot?

– ???

– Kirúgja alólad a létrát.

+1 vicc

Két ember már napok óta bolyong a sivatagban.

Már majdnem éhenhalnak…

…Amikor hirtelen szomjanhalnak.

+1 vicc

Az etióp gyerekekhez ellátogat a Mikulás.

Körbeállják a gyerekek, és a mikulás kérdi:

– Gyerekek miért vagytok ilyen soványak?

– Mert nem eszünk rendesen!

– Jaaa, aki nem eszik rendesen, annak nincs ajándék!

+1 vicc

– Jean, taknyos a csengő?

– Nem, uram.

– Akkor már megint a házmester orrát nyomtam meg!

+1 vicc

Két rendőr vár a liftre.

Mondja az egyik a másiknak:

– Hívd le a liftet.

– Lift, gyere le!

– mondja a másik

Mire a másik rendőr megszólal:

– Ne, úgy te!

Gombbal!

Mire a rendőr, megfogja az ingje gombját, és megszólal:

– Lift, gyere le!

+1 vicc

Három professzor megbeszéli, hogy kipróbálnak egy nudista strandot.

Vígan napozgatnak, újságot olvasnak, mikor ijedten felkiált az egyik:

– Ajaj!

Itt jön a Molnárné a fizika tanszékről!

Mindhárman felugranak, ketten az ágyékuk elé teszik az újságot, a harmadik professzor viszont a fejére.

Üdvözlik Molnárnét, majd miután távozott, megkérdik a harmadiktól:

– Te, hogyhogy a fejedre tetted az újságot?

– Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem általában az arcomról ismernek meg!

+1 vicc

Egy részeg ül a kocsmában.

Kér tíz felest és megissza.

Ezután kilencet kér, és azt is megissza.

Azután 8, 7, majd hat felest húz le egymás után, majd megszólal:

– Nem értem… Egyre kevesebbet iszom, mégis egyre részegebb vagyok!

+1 vicc

A 47-es villamoson történt:

Együtt utazott a nagy tömegben egy apuka kisfiával.

A gyerek állandóan kihajolt az ablakon és nézelődött.

Az apuka egy ideig csak csendesen szólt rá a gyerekre, hogy ne hajoljon ki, de egyszerre megelégelte a dolgot és ráförmedt a kisfiúra:

– Hányszor kell még elmondanom, hogy ne hajolj ki az ablakon, hogy meg is tedd, amit kérek?

Hogy lehetsz ennyire engedetlen?

Mire a kisfiú:

– Anyuci is sokszor mondta neked, hogy ne pisilj a mosdókagylóba, mégis mindig oda pisilsz…

Apuka a gyerekével a következő megállónál hirtelen leszállt…

+1 vicc

Kovács nagyon ideges, és elmegy az idegorvoshoz.

Az anyósa is elkíséri, és kint várja a várószobában.

Az idegorvos megvizsgálja Kovácsot, aztán azt mondja neki:

– �-nnek valami krónikus gátlása van, amely minden életörömtől megfosztja.

– Pszt… – csitítja Kovács -, kint ül a várószobában!

+1 vicc

– Hogy hívják a légy legyezőjét?

– ???

– Légykondícionáló.

+1 vicc

– Mi az?

Ó betűvel kezdődik a neve és szereti a szexet?

– ???

– Ó, hát az én vagyok!

+1 vicc

– Mit gondolsz melyik a gyorsabb, a ló vagy a postagalamb?

– kérdi a székely a komájától.

– Gyalog a ló…

+1 vicc

Zsúfolt metrókocsiban egy csinos nő odaszól a mögötte álló férfinak:

– Uram, ha még egyszer hozzám nyomja a micsodáját, feljelentem zaklatásért!

– Ugyan hölgyem, csak a fizetésem van a zsebemben, az ért magához, nem én!

– feleli a férfi.

– Jó kis munkahelye lehet, mert ahogy éreztem, az elmúlt tíz percben ötször kapott fizetésemelést!

+1 vicc

A parasztbácsihoz odamegy egy turista:

– Mondja bátyám, hogy jutok el leggyorsabban Budapestre?

– Gyalog van, vagy autóval?

– Autóval.

– Akkor szerintem autóval…

+1 vicc

Két részeg megy hazafelé hajnalban.

Igencsak elfáradtak, sikerült teljesen eltévedniük.

Mivel a buszok már járnak, a pénzük elfogyott, így taxit sem tudnak hívni.

Ahogy ott tanakodnak, egyikük észreveszi, hogy pont a buszgarázs előtt álldogálnak.

– Figyelj csak, vigyünk el egy buszt, azzal gyorsan hazajutunk, sőt a rendőrök sem állítanak meg!

– Jó – mondja társa – te menj be, köss el egy buszt, én meg idekint figyelek.

Így is lesz.

Eltelik fél óra, az őrködő már türelmetlen.

Bemegy a társa után, és azt látja, hogy az idegesen rohangál a járművek között.

– Te meg mit csinálsz?

– kérdezi mérgesen.

– Az istennek sem találok 7-es buszt!

– Hát te teljesen hülye vagy?

– kérdezi a másik mérgesen.

– Kössünk el egy 9-est, aztán majd gyaloglunk két saroknyit!

+1 vicc

Müller 120-szal száguldott Berlin utcáin.

Stirlitz arra sétált és úgy tett, mint aki nem siet.

+1 vicc

– Mióta dolgozol ennél a cégnél?

– Mióta megfenyegettek, hogy kirúgnak.

+1 vicc

– Miben hasonlít a kurva az ügyvédhez?

– ???

– Mindkettőt előre kell fizetni és utána könyörögni nekik, hogy mozogjanak.

+1 vicc

– Ki az abszolút türelmes?

– ???

– Aki addig simogatja a vasmacskát, ameddig az el nem kezd dorombolni.

+1 vicc

– Hogy mentenél ki egy fuldokló zsidót a vízből?

– Nem tudom.

– Nagyon helyes!

+1 vicc

Pistike hegedül.

A koncert előtt szépen előveszi a hegedűtokot, majd kinyitja, de látja hogy egy fegyver van benne.

Felkiált:

– Na, el tudom képzelni apámat a bank előtt a hegedűvel…

+1 vicc

– Miért mászik fel a szőke kurva a villanyoszlopra?

– ???

– Azért, hogy megbassza az áram.

+1 vicc

Matek – Történelem kombinált feladat:

Ha IV.

Béla 20 év alatt 32 törvényt alkotott, akkor 15 év alatt 10 törvényt hányadik András alkotott?

+1 vicc

Miatyánk Microsoft, aki a merevlemezen vagy, szenteltessék meg a te Windowsod, jöjjön el a te frissítésed, legyen meg a javítókészleted, miképpen a Windowson, azonképpen az Officeban is.

Mindennapi MSNünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg a mi kalózmásolatainkat, miképpen mi is megbocsátunk a Matávnak.

És ne vígy minket az IBMhez, de szabadíts meg az OS/2-től, mert tiéd a Dos, a Windows, és az NT, Mindörökkön örökké,

Enter.

+1 vicc

– Mi a családi neve, katona?

– kérdezi az őrmester az újoncot.

– Szarka.

– Nekem ne becézgesse magát!

+1 vicc

– Miért nem szeretik a cigányok a Szovjet zászlót?

– ???

– Mert sok rajta a szerszám.

+1 vicc

Az optikushoz egy nő visszaviszi az új szemüveget:

– Kérem, én tegnap vettem ezt az új szemüveget a férjemnek, de szeretném visszavetetni.

A férjem ezzel a szemüveggel sem úgy látja a dolgokat, ahogy én szeretném!

+1 vicc

Négy katolikus nő beszélget egy teadélutánon, arról mire vitték a gyerekeik.

Az egyik nő ezt meséli:

– Az én fiam pap.

Amikor belép egy helyiségbe, az emberek Tisztelendő Úrnak szólítják.

A másik nő ezt mondja:

– Az én fiam püspök.

Amikor belép egy helyiségbe, az emberek Excellenciás Úrnak szólítják.

A harmadik büszkén ezt mondja:

– Nem azért, hogy felvágjak, de az én fiam egy kardinális.

Ha megjelenik valahol, az emberek Eminenciás Úrnak szólítják.

A negyedik nő csak ül csöndben és a teáját szürcsölgeti.

A többiek kérdően néznek rá.

Aztán ezt mondja:

– Az én fiam egy gyönyörű, 185 cm magas, izmos sztriptíztáncos.

Amikor belép egy helyiségbe, az emberek csak ennyit mondanak:

Te jó Isten!

+1 vicc

– Mit hall az indián a síneken?

– Szörnyet…

+1 vicc

Társkereső hirdetés:

Fiatal vagyok, jóképű és izmos.

Anyagilag is jól állok, hat kocsim van, két házam, és egy nyaralóm a Karib-tengeren.

Nem keresek senkit, csak dicsekedni akartam.

+1 vicc

A pszichiáter meglátogatja a betegeit.

Bemegy a szobába, látja, hogy az egyik ember hadonászik a levegőben, a másik pedig fejjel lefelé lóg a mennyezetről.

Kérdezi a hadonászótól, hogy mit csinál.

– Nem látja, hogy épp egy deszkát próbálok kettéfűrészelni?

– hangzik a válasz.

– És a barátja mit csinál ott fejjel lefelé lógva?

– kérdi az orvos.

– Ja, ő lámpának képzeli magát.

– feleli a beteg.

– Nem szólna neki, hogy fejezze be, már egészen lila a feje!

– jegyzi meg a doki.

– Mi van???

És akkor mégis hogy fűrészeljek a sötétben?

+1 vicc

Két barátnő beszélget.

Azt mondja az egyik:

– Én már minden férfiben csalódtam, azóta csak a vibrátoromban bízom.

– És mi van, ha kimerül az elem?

– Akkor színlelem az orgazmust.

+1 vicc

Ezeket láttad már?

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Vicc: Hú de vagy

Egy idős bácsit vizsgál az orvos: – Maga kitűnő egészségnek örvend, semmi baja sincs. Van valami kérdése? – Van, doktor úr. Amikor lefekszem a feleségemmel, nagyon melegem van és…

szept 14, 2025
893
Megosztás