Két férfi ül egymással szemben a vonaton, a szerelvény pedig úgy ráz, mintha próbálná lerázni magáról az utasokat.
Az egyik férfi egy idő után sóhajtozni kezd, forgolódik, majd panaszos arccal a szemközt ülőre néz:
– Tudja, uram… én nagyon rosszul vagyok, ha háttal ülök a menetiránynak.
Mindjárt felfordulok.
A másik férfi udvarias, kicsit túl kedves típus.
Rögtön feláll, int egy nagyot:
– Tudja mit?
Cseréljünk helyet!
Semmiség.
Gyorsan helyet is cserélnek, az első férfi hálásan bólogat, a másik pedig leül háttal, nagy levegőt vesz, mintha hősi tettet hajtana végre.
Elmúlik pár perc aztán a vonat újra ring, zötyög, kanyarodik… majd hirtelen az udvarias férfi elsápad, összerándul, és egy pillanat múlva lehányja a másikat tetőtől talpig.
A másik felpattan:
– Ember!
Hát miért nem mondta, hogy maga is rosszul lesz, ha háttal ül a menetiránynak?!
Az udvarias férfi megtörli a száját, mélyen sóhajt, majd így szól:
– Hát gondoltam… inkább én hányom le magát, mint maga engem.
