Házasság viccekViccek

Vicc: Két pár minden hétvégén összejár kártyázni

Két pár minden hétvégén összejár kártyázni.

Egyik este John véletlenül leejt egy lapot az asztal alá.

Amikor lehajolt érte észrevette, hogy Bill felesége nem visel bugyit.

Ezen úgy meglepődött, amikor fel akart egyenesedni az asztal alól, beverte a fejét az asztal lapjába.

Teljesen el volt vörösödve, amikor végre a helyére ült.

Később John kiment a konyhába inni egy kis üdítőt.

Bill felesége követte, majd megkérdezte tőle:

– Tetszett, amit az asztal alatt láttál?

– Igen.

Mire a nő azt mondta:

– Megkaphatod, de száz dollárodba fog kerülni.

– Tetszik az ajánlat.

– Jó, akkor péntek délután, mivel Bill dolgozik akkor, te meg nem, kettőkor várlak.

Eljött a péntek és John el is ment két órára.

Miután kifizette a pénzt, bementek a hálószobába, és vadul egymásnak estek.

Miután John elment, Bill is hazaérkezett este.

Megkérdezte a feleségét:

– Délután itt volt John?

– Igen, beugrott egy pár percre.

– Adott neked száz dollárt?

– Hát, adott – válaszolta a nő attól félve, hogy a férje tudja.

– Jó – mondta Bill.

– John délelőtt odajött hozzám, és kölcsönkért száz dollárt.

Azt mondta, egy fontos találkozóra kell mennie, de hazafelé beugrik hozzánk, és visszaadja a pénzt.

Ezeket láttad már?

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Vicc: Hú de vagy

Egy idős bácsit vizsgál az orvos: – Maga kitűnő egészségnek örvend, semmi baja sincs. Van valami kérdése? – Van, doktor úr. Amikor lefekszem a feleségemmel, nagyon melegem van és…

szept 14, 2025
904
Megosztás