Meghal a szentéletű barát, és felkerül a Menyországba.
Isten személyesen megy érte a kapuhoz, beinvitálja.
Miközben ülnek a felhőkön, Isten megkérdezi emberünket:
– Nem vagy éhes, barátom?
– De igen, Uram, szívesen harapnék valamit.
Isten kinyit egy tonhalkonzervet, odaadja a barátnak.
Az, miközben eszegeti a konzervet lenéz a Pokol irányába, és azt látja, hogy a Pokolba került elkárhozott lelkek sült húst, kaviárt, lazacot esznek.
Másnap Isten ismét megkérdezi, nem éhes-e?
A barát ismét igenlően válaszol, erre megint kap egy tonhal konzervet.
A Pokolban ezúttal languszta, steak és pezsgő a menü.
Amikor harmadnap ugyanez játszódik le, a barát nem bírja tovább, és megkérdi:
– Uram, hogy van az, hogy én, aki mindig alázatosan éltem, soha nem vétkeztem, mindig csak tonhalkonzervet kapok, míg a Pokolba kerültek fejedelmi lakomákat kapnak?
Erre Isten fejcsóválva:
– Tudod, itt fent kettőnkért nem érdemes szakácsot tartani…
