Állatos viccekHumorViccek

Vicc: Nyuszika egy este alaposan beszeszel. Amint hazafelé tántorog, lába…

Nyuszika egy este alaposan beszeszel.

Amint hazafelé tántorog, lába mind jobban elnehezül, úgy félúton elheveredik hát egy bokor tövébe, s azon nyomban el is alszik.

Már javában horkol, amikor arra jön két éhes farkas.

– Nini, egy nyuszi!

– mondja az egyik – Ide tálalta magát nekem vacsorára.

– Még hogy neked!

– mordul rá a másik – Hiszen a vak is láthatja, hogy ahol szundít, az az én vadászterületem.

Szó szót követ, s úgy összemarakodnak, hogy mind a ketten ott maradnak holtan.

Másnap reggel felébred a nyuszi, meglátja a két farkas tetemét és megcsóválja a fejét:

– Még ma elvonókúrára megyek!

– morfondírozik – úgy látszik, amint iszom kicsit, elkezdek garázdálkodni…

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Megosztás