Gyerekszáj
Kisfiam 6 éves körül lehetett, amikor elmesélte, hogy a szomszéd kisfiú hazudott, majd hozzátette:
pedig a hazug embert hamarabb utoléri a sánta kutya!
Vicc: Gyerekszáj
Kánikula, harmincvalahány fok.
A szomszédasszony pólóban-szoknyában átszaladt valamit kölcsönkérni.
Persze, mint mindig, kicsit nekiálltunk a világ dolgait megbeszélni.
Lányom, aki addig a kerti medencéjében meztelenül pancsikolt, odajött hozzánk és leült a lábam mellé, úgy figyelt, majd vagy 2 perc múlva megkérdezte a szomszédasszonyt:
– Te is fürödtél?
A szomszédasszonyom meglepett képet vághatott, mire a lányom, még mindig a lábam mellett ülve felmutatott.
– Rajtad sincs bugyi, meg rajtam sincs.
Na, mondanom sem kell, rákvörösen búcsúzott a szomszédunk!
Vicc: Iskolai sztorik, ellenőrzőbeírások:
„Gyermekük hazafelé mindig belerúg az Igazgató Úr kocsijába, elmondása alapján azt ellenőrzi, hogy működik-e a riasztó.
Igazgatói dicséretben (dicséretben áthúzva), intőben részesítem, továbbá kérném a T.
Szülőket, hogy gondolják meg nem kéne-e pszichológushoz vinni a gyermeküket?”
Vicc: Gyerekszáj – Részletek gyerekdolgozatokból eredeti helyesírással és fogalmazással
Szulimánt a szigeti ostromnál megölték, ezért egyelőre felhagyott azzal a szándékával, hogy Magyarországot meghódítsa.










