11.11., ma a szinglik napja van.
De valójában ez a tükrök ünnepe.
Minden egyes „1” egy magányos ember, aki a másikra vár.
Négy vonal, négy tükör, és köztük a semmi.
11.11.
Négy magányos vonal, négy ember, négy lélek, akik nem találtak párt,
de megtalálták a csendet.
A magány nem hiány, hanem tér,
ahol a gondolatok visszhangja végre hallhatóvá válik.
11:11 két tükör, két kapu.
Az egyik befelé nyílik.
A másik sehová.
És néha ez a sehová a legőszintébb hely,
ahol valaha voltál.
A 11.11. az egyek napja, de valójában a felismerésé.
Hogy az „egyedül” nem a „hiány” szinonimája.
Aki ma magában üldögél, nem elveszett,
ő az, aki már nem akar illúziók között élni.
A világ ma is kedvezményeket hirdet,
miközben a lelkek akciósan adják magukat,
féláron, csak hogy valaki végre megvegye őket.
Én ma nem vásárolok.
Csak megállok 11:11-kor,
és belenézek a saját szemembe.
A magány nem büntetés.
A magány egy nyelv, amit csak az ért, aki már elnémult.
És néha, ha jól figyelsz,
a csendben meghallod:
hogy te mindig is elég voltál.
© Nagy-Berta József
