Az extravagáns életmódú emberek mindennapos tapasztalatai roppantul eltérnek az átlagemberek életétől. Tulajdonképpen arra koncentrálnak, milyen luxus nyaralók közül válasszanak, nem pedig, hogy milyen határidővel kell fizetni a számlákat. Megengedhetik maguknak, hogy olyan életstílust éljenek, amelyre már megannyian vágytak, legalább egy rövid ideig. Azonban a hihetetlenül nagy vagyon nem csak előnyöket hoz – a túlzásba vitt lehetőségek gyakran meghaladják az embereket és elszállnak velük.
(12) Egy fiúval randiztam korábban, akiknél soha nem volt a hűtőben maradék élelmiszer. Minden reggel a személyzet kitakarította a hűtőt és a konyhát, utána pedig feltöltötték friss ételekkel és péksüteményekkel. Aznap minden főzött étel a család kérésére készült.
(11) Egy barátom családja minden évszak elején lecseréli a házban minden bútorzatot, és elhalássák a falakat, hogy megfeleljen az adott évszaknak.

(10) Egy időn át egy olyan orvosi központnak voltam a része, ahol volt elérhető luxus szolgáltatás a gazdagok számára. 0-24 órában nyitva tartó telefonszámon hívták a központot, hogyha megoldandó problémájuk volt. Egy emlékezetes eset volt, mikor az egyik orvosnak kellett kivilágosodásig dolgozni, mivel a gazdag beteg vendége körme be lett erősítve.
(9) Ismertem egy tehetős családot, akiknél nem csak a gyermekeknek volt bébiszitterük, de még a kutyaiknak is. A dog-sitternek saját, különálló otthon van, mindig a kutyák közelében lehet, és gondoskodhat róluk.

(8) Volt egy osztálytársam az egyetemen, akinek családja a legtehetősebbek közé tartozott országunkban. Amikor a fürdőben járt, sokszor nyitva hagyta a csapot. Miután a rektor értesült erről, megkérdezte, miért csinálja. Magyarázata szerint, otthon ez a feladat a személyzetre hárul, így ő erre nem szokott figyelni.
(7) Több százan, zenésztársakkal együtt, felkérést kaptunk, hogy performáljunk egy szaudi herceg születésnapján. Mindannyiunkat kifizettek a repülőjegyek értékére, kitűnő honoráriumot ígértek számunkra. Mikor mindent elkészítettünk a műsorhoz, a herceg stornózta az egész produkciót, mert inkább elment vadászni. Mindannyiunkat rendesen kifizetett és haza küldött minket, anélkül, hogy akárcsak egy pillanatig is felléptünk volna.

(6) Egy osztálytársam volt a középiskolában, aki soha nem vett fel kétszer ugyanazt a ruhát. Négy hosszú évig, minden egyes napon új öltözéket viselt.
(5) Egy ismerősöm úgy döntött, hogy filmen örökíti meg az életét. Roppant összegért szerződött profeszionális film-készítőket és híres színészeket. A főszereplőt, azaz saját magát természetesen ő alakította. Miután elkészült a film, mindenkinek helyén a DVD-n, beleértve engem is. Láttam már számos rossz filmet, de ez mindenképpen felülmúlta azokat.

(4) Mint építészmérnök, volt egy ügyfelem, aki egy luxus épületben vett két emeletet. Az egyiken lakott, a másikon pedig bulikat szervezett. Telepítenünk kellett hang- és rezgéscsillapító rendszert, hogy a zene ne zavarja a többi lakót.
(3) A városomban élő nagyon vagyonos család megvásárolta a helyi múzeum egyik szobáját minden festménnyel és műtárggyal együtt. Amikor előkelő összejöveteleket rendeznek a villájukban, az alkotásokat otthonukba cserélik a rendezvény idejére, majd a buli után visszaszállíttatják őket a múzeumba.

(2) A kollégiumban volt egy lány, aki gazdag családból származott, és a szobatársam volt. Egy idő után feltűnt, hogy minden este a zuhanyzás után kidobja az alsóneműjét és a zokniját a szemetesbe, és elővesz újakat. Amikor rákérdeztem, miért csinálja ezt, kiderült, hogy azt gondolta, hogy az alsónemű és a zokni egyszer használatosak, és az emberek nem mossák ki, hanem kidobják, és minden nap újakat vesznek fel.
(1) Voltam már egy olyan vagyonos családnál, ahonnan el sem tudtam számolni, hány alkalmazottuk volt. Az egyikük és szerepköre ragadt meg, aki kizárólag az elektronikai eszközök feltöltésért és beállításért volt felelős. Ahhoz is neki kellett hozzáérni, hogy a családtagok mobiltelefonjait is feltöltötte.















