Sorsunk időnként bonyolult, félreérthető helyzetekbe sodor minket. Olyan helyzetekbe kerülünk, amiből, hiába magyarázkozunk, nem jutunk ki. Egyesek beletörődnek a sorsukba, és nem próbálkoznak tovább, hagyják, hogy mások saját interpretációk alapján értelmezzék a történeteiket. Hasonlóan jártak azok a személyek, akik bevállalták, hogy megosztják az interneten a kínos történeteiket.
1. A szomszéd lánya éppen játszott, amikor megbotlott a lépcsőn és leesett, sebezve az arcát. Sírva az apja segítségét kérte, sóhajtva azt mondta: „Apu, megvert a lépcső!”. Az apa javította: „Nem úgy mondjuk, hogy megütött a lépcső, hanem úgy, hogy leestem a lépcsőről”.
Néhány nap múlva, vásárlás közben, a pénztáros megkérdezte a kislányt, mi történt az arcával. A lány zavartan nézett az apjára, majd így válaszolt: „Apa, mit kell mondanom? Ja igen, eszembe jutott. Leestem a lépcsőről!”
Az apát ezután rendőrségi intézkedés érte.
2. Macskánk, a Drazsé, imádja elcsenni a szárítóban hagyott apró ruhadarabokat. Nemrég vinnem kellett őt az állatorvoshoz, és a macska ruhája mellett a párom egyik bugyija is hozzátapadt. Az állatorvos röhögött, én pedig elvörösödtem és gyorsan betettem a bugyit a zsebembe. Később még az állatorvosnál betértem egy boltba, ahol a pénztárcám mellett a bugyiját is kihúztam a zsebemből a fizetéskor, amit mindenki látott a pénztárnál, mert még ráadásul el is ejtettem.
3. Szupermarketben állok a sorban, és az előttem lévő személy már percek óta próbálja a pénztárcáját kivenni a zsebéből. Már harmadszor kérte a segítségemet, de hiába próbálkoztam, nem sikerült kivenni a pénztárcáját. Eközben láttam, hogy az utánam álló sor furcsán nézi a helyzetet, és nem értették, mi történik. Azt mondtam a bácsinak, hogy hagyjuk, és inkább kifizetem én a vásárlását, hogy minél gyorsabban megszabaduljak ettől a kínos szituációtól.
4. Korábban egy cégben biztonsági őrként dolgoztam, ahol az volt a feladatom, hogy ellenőrizzem a belépő dolgozók biztonsági kártyáit. Ezeket a kártyákat vagy a nyakukban viselték, vagy az övükön. Egy reggel egy új munkatárs, aki nemrégiben kezdett itt dolgozni, félrehívott, és megkérdezte, miért bámulom minden reggel a mellkasától lefelé.
Nagy méltatlan helyzet volt, de végül sikerült megmagyaráznom neki, hogy ez a munkám része.
5. Pár éve a parkban sétáltam a négy éves kislányommal. Sok szülő volt a parkban a gyerekeikkel, és volt ott egy nagy ázsiai család is. A lányom az ázsiai gyerekekkel játszott, amikor megkérték őket, hogy menjenek haza. A lányom közölte velem, hogy ő is velük akar menni, de azt mondta neki, hogy ez nem lehetséges. Amikor megfogtam a kezét, elkezdett kiabálni, hogy „Engedj el, én velük akarok menni…” és mutatott az ázsiai családra. Itt megbonyolította a helyzetet, hogy mivel a feleségem ázsiai, a lányom is ázsiaira hasonlít, miközben én nem vagyok az. Meg kellett magyaráznom a többi szülőnek a parkban, hogy ez nem a látszat, vagyis nem egy ázsiai kislányt próbálok elrabolni az igazi családjától.
6. Gyerekkoromban szerettünk horror történeteket mesélni egymásnak. Az egyik történet egy káromkodó törpéről szólt, akit úgy lehet megidézni, hogy egy papírlapra kell írni húsz káromkodást, majd lefekvés előtt a párnánk alá kell tenni. Kipróbáltam, de aztán teljesen elfelejtkeztem a papírlapról, amíg anyám meg nem találta, amikor kitette az ágyneműt. Amikor hazaértem az iskolából, leültetett, és ijedten megkérdezte: „Kisfiam, bánt valami?”
7. Gyerekkoromban anyám egy kisboltban dolgozott, ahol gyakran kiállította a művészeti alkotásaimat. Egyszer egy furcsa rajzot készítettem, melyen feltüntettem, hogy „Hívd a 911-et!”. Anyám kirakatta ezt a rajzot is a boltba, mire egy vásárló rendőrséget hívott rá, mert azt gondolta, hogy anyám fogva tart, és én ezzel próbálok üzenni, hogy mentsenek meg!
8. Kórházban álltam a férjemmel, amikor megnéztük az újszülött babánkat. Próbáltam mondani a férjemnek, hogy „Nagyobb hasonlóságot mutat veled”, de valamiért ez jött le a számról: „Valószínűleg a tiéd…”
9. Idősek otthonában dolgozom, ahol van egy Alzheimer-kórban szenvedő hölgy is. Amikor a nő elkezdett pánikolni, azt tanácsoltuk neki, hogy kezdjen el szalvétákat hajtogatni, aminek általában megnyugtató hatása volt rá. Egy napon, amikor éppen szalvétákat hajtogatott, egy család jött látogatóba egy idős báccsal, akit szerettek volna hozzánk adni. Amint körbevezettük őket az otthonban, az Alzheimer-kórban szenvedő nő megtorpant, és szomorúan nézve ránk, azt mondta: „Annyira fáradt vagyok, nem pihenhetek egy kicsit?”. Az adandó családnak úgy tűnt, mintha mi itt az otthonban az idős embereket munkára kényszerítenénk.
10. Egyedül voltam otthon egy este, és gondoltam, elindítok egy mosást. Minden ruhámat, beleértve az alsónadrágomat is letettem, majd a mosógépbe tettem, aztán indultam a szobámba, hogy öltözködjek. De akkor hallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó, és az édesapám lépett be rajta.
Néhány másodperc erejéig szótlanul néztünk egymásra, majd felhúzott szemöldökkel így szólt: „Szóval ezt csinálod, amikor otthon vagy egyedül?”. Aztán elvette az asztalon hagyott pénztárcáját és hirtelen elment. Anélkül, hogy magyarázhattam volna, miért voltam ruha nélkül, amikor bejött.
11. Az ünnepek után vonattal utaztam vissza a kollégiumba, a nagymamám pedig adott nekem egy csokit az útra. A felét gyorsan megettem, a többit visszacsomagoltam és a farmerem hátsó zsebébe tettem.
Már egy órája utaztam a vonaton, amikor eszembe jutott, hogy nem jó ötlet a csokit a farzsebbe tenni. Gyorsan a zsebembe nyúltam, hogy kivegyem, de már túl későn, a zsebem csokoládéban úszott.
Egy négyüléses kabinban ültem három idegen lánnyal, akik csak azt látták, hogy beletettem a kezem a nadrágomba, majd lassan kihúztam a csuklótól barna kezemet.
12. Egy orvos tanácsát követve megcsinálta, csak éppen félreérthetően értette.
