Retró és nosztalgiaRetró történetek

A rossz villamos vitte el őket az első randevúra 1986 nyarán

1986 nyarán Éva és Tamás első randevúja már azelőtt félresiklott, hogy egyáltalán találkoztak volna. A csillebérci vidámparki délután helyett két elveszett fiatal, egy félreértett találkozási pont és egyetlen kísérőjegy története lett belőle.

Nosztalgikus, fiktív történet – a szereplők és az események kitaláltak.

Két bejárat, kétféle ígéret

Éva tizenhét éves volt, Tamás tizennyolc, és három hete kerülgették egymást a kerületi művelődési ház fotószakkörén. A fiú mindig túl sokáig állítgatta a nagyítógépet, ha Éva is a vörös lámpával megvilágított laborban dolgozott. A lány pedig úgy tett, mintha nem tudná visszatekerni a filmet a kazettába, csak hogy Tamás odalépjen mellé. Végül egy keddi foglalkozás után a fiú kibökte: szombaton felmehetnének Csillebércre, ahol nyaranta körhinta, céllövölde és néhány kisebb mutatvány várta a kirándulókat.

A megbeszélés rövid volt, mert Éváért megérkezett az apja a világoskék Trabanttal. Tamás annyit mondott: „Háromkor a bejáratnál.” Csakhogy ő a tábor felőli kapura gondolt, Éva pedig arra a találkozóhelyre, ahonnan tovább kellett indulniuk a hegy felé. A lány gondosan felírta az időpontot a zsebnaptárába, a helyet azonban nem. Tamás később egy kockás füzetből kitépett lapra lerajzolta az útvonalat, de a papírt sosem adta oda neki.

A villamos, amely rossz irányba csilingelt

Szombaton Éva fehér alapon kék pöttyös blúzt vett fel, hozzá sötét szoknyát és azt a vékony pántos szandált, amelyben már a lépcsőházban feltörte a sarkát. A retiküljében papír zsebkendő, mentolos cukorka, egy kis tükör és gondosan kiszámolt útiköltség lapult. Az anyja utánaszólt, hogy ne maradjon sokáig, de Éva addigra már a kapuban járt.

A budai csomópontnál rossz irányba szállt fel a villamosra. Csak akkor gyanakodott, amikor a jármű harmadszor kanyarodott olyan utcába, amelyről Tamás egy szót sem mondott. Leszállt, átment a síneken, majd hosszú percekig állt a megállótábla alatt. A sárga kocsi csilingelve eltűnt, ő pedig azt számolgatta, mennyi időt veszített. Mobiltelefon híján nem lehetett rövid üzenettel helyrehozni a tévedést; a fiú otthoni számát hiába tudta fejből, Tamás már úton volt.

Tamás közben a csillebérci kapunál várakozott. A hóna alatt összehajtott széldzsekit szorongatott, bár meleg volt, a zsebében pedig két belépésre elegendő apró csörgött. Háromnegyed négykor már biztos volt benne, hogy Éva meggondolta magát. Négykor dühösen elindult lefelé, és minden szembejövő busznál az ablakokat figyelte.

Találkozás egy olvadó fagylalt fölött

Éva végül annál a megállónál kötött ki, amelyet kezdettől találkozási pontnak hitt. A közeli bódénál vett egy vaníliafagylaltot, részben azért, hogy legyen mit csinálnia, részben mert szégyellt üres kézzel álldogálni. A tölcsér szélén már olvadt a fagylalt, amikor a túloldalon meglátta Tamást. A fiú éppen leszállt egy buszról, és olyan sértett arccal nézett körül, mintha személyesen az egész város csapta volna be.

Nem örültek egymásnak azonnal. Tamás azt kérdezte, miért nem jött fel. Éva visszakérdezett, miért nem itt várta. A fiú elővette a gyűrött útvonalrajzot, mintha perdöntő bizonyíték volna. Éva ránézett, majd csak annyit mondott: „Ezt talán oda is adhattad volna.” Tamás erre nem talált választ. A fagylalt közben a lány ujjára csorgott, a villamos pedig nagy csattanással becsukta előttük az ajtót.

A következő járatig egymástól két lépésre álltak. Éva azon gondolkodott, hazamegy. Tamás azt számolta, maradt-e elég pénze két külön jegyre és a hazautazásra. Ekkor derült ki, hogy a mutatványokhoz félretett pénzből már csak egy kedvezményes kísérőjegyre futja: az olyan szerkezeteknél használhatták, amelyekre fiatalabb gyereket kísérő felnőtt vagy nagyobb testvér is felszállhatott. Egyikük sem felelt meg igazán a szerepnek, és gyerek sem volt velük. Az egész délután nevetségesen reménytelennek látszott.

A vidámpark helyett maradt a bolyongás

Tamás végül azt javasolta, menjenek mégis fölfelé, és majd lesz valami. Éva azt felelte, hogy ebből a mondatból lett az egész baj, de felszállt mellé. A hegyen már hosszabbak voltak az árnyékok. Mire odaértek, a hangosbemondó zárás előtti figyelmeztetése szólt, a körhinta zenéje pedig foszlányokban úszott a fák között. A céllövölde pultját törölgették, a színesre festett falovak utolsó köreik egyikét tették.

A megmaradt kísérőjegyet Tamás sokáig forgatta. A pénztáros asszony végül megsajnálta őket, de ingyen nem engedhette fel mindkettőjüket. Tamás egy pillanatra azt mondta, Éva üljön fel egyedül. A lány ettől újra megharagudott: nem azért késett másfél órát, hogy aztán körbe-körbe utazzon nélküle. Sarkon fordult, Tamás pedig utána ment. A jegy ott maradt a kezében, haszontalanul.

Ahelyett, hogy rögtön hazafelé indultak volna, gyalog nekivágtak a lejtős útnak. Előbb szemrehányásokat tettek egymásnak, aztán kifogytak belőlük. Tamás bevallotta, hogy reggel háromszor átöltözött, és az apja bordó nyakkendőjét is felpróbálta, mielőtt belátta, hogy nevetséges lenne. Éva elmondta, hogy a villamoson egy megállón át úgy tett, mintha pontosan tudná, merre jár, mert nem mert megkérdezni senkit. Ezen először csak Tamás nevetett, aztán Éva is.

Az egyetlen jegy végül mégis kellett

Mire visszaértek a megállóhoz, besötétedett, és ritkábban jártak a járművek. A közeli telefonfülkében Éva felhívta az otthoni számot. Kétforintosokat ejtett a készülékbe, Tamás pedig az üvegajtón kívül várta, miközben a lány röviden közölte az anyjával, hogy késik, de nincs egyedül. Amikor kilépett, már nem tűnt olyan fontosnak, hogy a vidámparkból jóformán semmit sem láttak.

A megállóban Tamás kettétépte a kísérőjegyet a perforáció mentén. Az egyik felét Évának adta, a másikat a saját pénztárcájába csúsztatta. Nem örök emléket akart készíteni, csak ügyetlenül jelezni, hogy nem szeretné kidobni azt a délutánt. Éva kisimította a papírdarabot, majd betette a zsebnaptára júniusi lapjai közé.

A hazafelé tartó villamoson már egymás mellett ültek. Nem fogták meg egymás kezét, és új találkozót sem beszéltek meg rögtön. Amikor azonban Tamás leszállt, Éva az ablakhoz fordult, és felmutatta a fél jegyet. A fiú a zsebére ütött válaszul. A sárga villamos elindult, ezúttal a megfelelő irányba.

A következő fotószakkörön Tamás végre átadta Évának az útvonalrajzot, a lap aljára pedig odaírta: „Legközelebb ugyanott várunk.” Éva kijavította a többes számot: „Ugyanazon a helyen.” Aztán melléírta a pontos megálló nevét is.

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta foglalkozom online tartalmak válogatásával és szerkesztésével, elsősorban a humor, a viccek, a mémek és a rejtvények világában. Főszerkesztőként a Bikuci tartalmi irányvonaláért és szerkesztői…

Most ezeket olvassák a legtöbben

Vicc: Pista elmegy gyónni

Pista elmegy gyónni: – Atyám, tegnap találkoztam egy gyönyörű lánnyal, és együtt aludtunk egy kis kunyhóban. – Fiam, ez nem bűn. – Egymás mellett feküdtünk, de a világon semmi sem…

nov 19, 2026
Megosztás