Gyakran elgondolkodok, hogy milyen kicsi dolgok válthatnak ki hatalmas változást az ember életében. Néha egy kedves szó, egy mosoly, egy figyelmes gondolat segít, hogy az ember újra látni kezdje az élet szépségét. Ilyen történetet hoztam ma nektek.
Tizenkét éves voltam, amikor először csenytam el egy virágot. Nem büszke belátás ez, inkább egy végső megoldás volt. Anyám egy évvel korábban halt meg, apám sokat dolgozott, így én leggyakrabban alkalmat találgam a kis sarki virágboltból elcsenyni egy szál virágot anyám kegyeletére. Egyik nap azonban rajtakaptak.
A kezemben ott voltak még mindíg rózsák, a szívem a tűgomban dobogott. Kiabálást vártam, esetleg a rendőrséget hívni fogják. Még is a bolt tulajdonosa, egy ötvenes éveiben járó nő nem ezt tett. Kilátott rám fáraszt szemekkel és a következőket mondta:
„Ha édesanyádnak viszed, akkor vidd rendesen. Ő többet érdemel pár lopott szálnál.”
Ez körbevágott.
Innentől kezdődött el a változás. Az ótatlan lopások helyett, minden héten benéztem az iskola után. Hosszú beszélgetéseket folytattunk, miközben megválasztom a megfelelő virágot anyukának. Szóltam haza, hogy mondjak a félelmet és a szomorúságot a virágok segítségével. Cserébe a nő soha nem kért pénzt. Egyszerűen csak ott volt mindíg köszönhetően.
Tíz évvel később már teljesen más dolgokkal foglalkoztam. Az egyetemre járás és a saját életem felépítése voltak most azok a dolgok, melyek betöltötték a napi rutint. Azonban sosem felejtettem el azt a nőt, aki a legnehezebb időszakban ott volt mellettem. Vissza tértem a városba, az esküvőm alkalmából. Természetesen itt is ő volt a virág szállító, ahogy volt az annyi évvel ezelőtt. Akár festék, akár az idő megfakult, az illat pedig ugyanaz volt mint mindíg. Csokor margarétával a kezemben léptem ki a boltból, hogy kezdődhet egy új fejezet az életemben.
Ahogy kiléptem a boltból, a napfény simogatta a kezemben tartott csokrot. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy a margarétákat simogató napfény, anyukám szeretete volt, mely átjárta a testem. Az az érzés volt, mintha anya ott állna mellettem, és csak mosolyogna. Akkor értettem meg igazán, hogy a kedvesség nem csak egy pillanatra hat. Néha csendben gyökeret ver, aztán évekkel később egyszer csak újra kivirágzik. Ahogy azok a margaréták is, amikről sokáig azt hittem, elloptam őket, pedig valójában mindig szeretetből kaptam.
