“Ahogy minden reggel felkel a nap,
és minden éjjel megjelenik a hold,
úgy telik meg a szívem hálával, ezért a csodáért, amit életnek nevezünk.
Bár nem mindig könnyű, vagy gondtalan olykor az út, mégis mindenért annyira áldottnak érzem magamat.
Áldottnak az éjszakákért, amelyek biztonságban tartottak, és áldottnak az összes reménykeltő napfelkeltéért, amiben minden nap részem lehet.
Hálás vagyok minden emberért, akik velem járnak az ösvényen, és azokért is, akik korábban úgy döntöttek, hogy elköszönnek. Azokért a szívekért vagyok a leghálásabb, akik mindvégig mellettem maradtak.
És bár egy bizonyos módon mindannyian egyedül utazunk, hálát adok a társaság ajándékáért a családnak, és minden kedves barátnak.
És miközben tovább haladok az utamon,
nem tudván mit tartogat még számomra a jövő,
Hálát adok azokért az évekért, amelyek mögöttem vannak,
És hálát adok az öregedés kiváltságáért…”
C.E. Coombes
