Réka néven ismernek, 31 esztendős vagyok, a kedvesemmel, Bencével, közös megegyezéssel vásároltunk egy csinos kis házikót a város határában másfél évvel ezelőtt. Nem új építésű, de mégis a miénk. Mi magunk hajtottuk végre a felújítás folyamatát, festettünk, bútorokat szereztünk be. Mi számunkra tökéletes.
Andrea, Bence édesanyja, első alkalommal mosolygós arcal látogatott el hozzánk. Aztán… “Ez a padló így marad?”, “A konyhát máshogy rendeztem volna el”, “Ez a szín hideg érzetet kelt.”
Nem tudta abbahagyni. Minden egyes alkalommal hozott valami újabb “ötletet”. Egy idő után már előre nervózus lettem, ha tudtam, hogy érkezik.
Aztán egyszer csak kiömlött belőlem: “Andrea, ez a mi otthonunk. Kérlek, minden egyes látogatáskor ne kritizáld.” Először megsértődött, majd néhány nappal később telefonált: “Igazad van. Bocsáss meg.”
Moralitás: az őszinteség néha fájdalmas lehet – de néha pont ezt hozza meg a tiszteletet.
