1974 fagyos telén a tejcsarnok előtt nemcsak a kannák sorakoztak, hanem a fél utca gondjai is. Amikor kiderült, hogy aznap alig érkezett tej, egyetlen hely a sorban hirtelen többet ért a szomszédi békénél. A havas járdán mégis akadt valaki, aki észrevette: nem mindenki ugyanazért siet.
Nosztalgikus, fiktív történet – a szereplők és az események kitaláltak.
A kannák hamarabb odaértek, mint az emberek
A Bercsényi utca tejcsarnokának kirakata még sötét volt, amikor az első zománcos kanna megjelent az ajtó előtt. Fehér edény volt, oldalán kék nefelejcsekkel, a füle alatt lepattogzott zománccal. Tulajdonosa, özvegy Darázsné, letette a küszöb mellé, aztán két tenyérrel rálehelt a kesztyűjére. Január vége járt, a hó a járda szélén szürke bordákba fagyott, a házak ereszéről vékony jégcsapok lógtak.
Darázsné után sorban érkeztek a többiek: a szabóék magas, zöld kannája, a postásné fedeles alumíniumedénye, majd egy barna, horpadt kanna, amelyet a tizenhárom éves Kati hozott a szemközti bérházból. Az asszonyok megszokták, hogy előbb az edényt küldik sorba, s csak utána állnak mögé. Így legalább lehetett topogni a kapualjban, ahol nem vágott annyira a szél.
Kati nem húzódott be. Sötétkék iskolaköpenye kilátszott a rövid kabát alól, a hátán vászontáska feszült. Anyja éjszakás volt a kábelgyárban, apja pedig már fél hatkor elindult a pályaudvarra váltót fűteni. A fiútestvére otthon maradt lázasan. Katinak tejet kellett vinnie, aztán elérni a háromnegyed hetes villamost, különben elkésett az első óráról.
A szállítókocsi túl könnyű rakománya
Fél hat után néhány perccel befordult a sarkon a tejeskocsi. A motor rekedten járt, a kipufogó füstje összekeveredett a várakozók leheletével. A rakodó két ládát vitt be, aztán egyetlen nagy kannát gördített a hátsó ajtóhoz. Darázsné rögtön elhallgatott. Máskor legalább három ilyet hoztak.
A boltvezető, Irénke, belül felkapcsolta a fényt. A kirakatban megvillantak az üveges kakaók fémkupakjai, a papírba csomagolt vajtömbök és a tejfölös poharak. Irénke résnyire nyitotta az ajtót, s a hidegbe szólt, hogy kannatejből legfeljebb tizenöt liter jutott. Mindenki csak annyit kérjen, amennyi feltétlenül kell.
A sor egyszerre közelebb húzódott az ajtóhoz. Addig mindenki tudta, ki után következik, most azonban a letett edények rendje hirtelen bizonytalanná vált. A postásné azt mondta, ő már öt óra húszkor ott volt. A szabóné szerint viszont a kanna önmagában nem ember. Darázsné közölte, hogy ezen az utcán húsz éve mindig az edény tartotta a helyet, és ezen egy hideg reggel kedvéért sem fognak változtatni.
Kati barna kannája a hatodik volt. Két litert ígért az anyjának, ám gyors számolás után rájött, hogy mire ő következik, talán egy sem marad. Nem szólt. A kanna fülét markolta, és a villamos távoli csilingelését figyelte.
Egy üres hely a kapualjból
Ekkor lépett ki a kapualjból Fekete úr, a nyugdíjas órás. Nem állt edény mellette, mégis a sor eleje felé indult. Hosszú, barna posztókabátot viselt, gallérján apró hópelyhek ültek. Darázsné elé állt, és azt mondta, csak egy literért jött, a felesége nem tud felkelni, reggel kell bevennie az orvosságát.
A szabóné felcsattant. Fekete urat mindenki ismerte, de azt is látták, hogy nem várakozott velük a hidegben. A postásné a karórájára mutatott: neki fél hétkor szolgálatban kell lennie. Valaki hátulról odaszólt, hogy beteg mindig akad, tej viszont nincs. A mondat után olyan csend lett, hogy hallani lehetett, amint Irénke odabent a mérőkannát a pultra teszi.
Fekete úr arca megfeszült. Nem könyörgött, csak hátrébb lépett. Kati ekkor értette meg, hogy az öreg nem magának kér. Feketéék ajtaján az előző délután fekete kendő száradt, a kilincsen pedig ott lógott a gyógyszertári papírzacskó. A felesége hetek óta alig járt ki. Kati előbbre tolta a barna kannát, majd azt mondta, Fekete úr az ő helyén állt, csak bement a kapu alá melegedni.
Darázsné összehúzta a szemét. Pontosan tudta, hogy ez nem igaz. Kati is tudta, hogy tudja. A többiek várták, lesz-e rendreutasítás. Az özvegy végül lehajolt, megigazította saját kannájának fedelét, és annyit mondott: akkor ne ácsorogjon hátul, ha egyszer már kivárta a sorát.
Az utolsó fél liter
Hat órakor felhúzták a redőnyt. A tejcsarnokba egyszerre csak hárman fértek be. A többiek az üvegen át nézték, hogyan merül a hosszú nyelű mérőedény a nagy kannába. Két liter Darázsnénak, egy a szabónénak, másfél a postásnénak. Minden adag után tompán koppant a fedő.
Fekete úr egy litert kapott. Amikor kilépett, nem nézett senkire, csak Kati vállára tette egy pillanatra a kezét. A lány helye közben hátrébb csúszott, de már nem próbált előremenni. Mire a pulthoz ért, Irénke a nagy kanna fölé hajolt, és a merő aljáról mindössze fél litert csorgatott a barna edénybe.
Kati torka összeszorult. A beteg öccsének kellett volna a meleg tej, anyja pedig biztosan azt hiszi majd, hogy a lány megint elbeszélgette az időt. Irénke rátette a fedelet a kannára, és azt mondta, ennyi maradt. Kati fizetett, majd kilépett a hidegbe. A villamosa éppen akkor zörgött el a sarkon.
Darázsné még ott állt az ajtó mellett. A saját kannájából egy litert átöntött Kati edényébe. Nem kérdezte, kinek lesz, és nem dicsérte meg a lányt. Csak morogva megjegyezte, hogy az ő macskája egy reggelt kibír tej nélkül. Kati tudta, hogy Darázsnénak sohasem volt macskája.
Amit azon a reggelen számon tartottak
Kati elkésett az iskolából. Az osztályfőnök beírta a naplóba a nyolc percet, de nem kérdezte meg, miért. Otthon az anyja a sparhelt szélén megmelegítette a tejet, és egy bögrével átvitt Feketénének is. A fiú láza estére lejjebb ment, a barna kanna pedig kimosva került vissza a kamrába.
Másnap hajnalban ismét sor állt a tejcsarnok előtt. A nefelejcses kanna volt az első, utána a zöld, majd a barna. Kati ezúttal csak később érkezett le, mert anyja ragaszkodott hozzá, hogy még aludjon tíz percet. Senki nem mozdította el az edényét.
Fekete úr nem jött tejért. Darázsné viszont a kapualjban egy konyharuhába csavart üveget nyomott a kezébe, amikor az öreg lesietett gyógyszerért. Az utcában később sem beszéltek a történtekről. A sor ugyanúgy civakodott az aprópénzen, a helyeken és azon, ki mennyit visz. Csak attól a reggeltől kezdve mindig maradt egy tenyérnyi rés a kapualj felől, hátha valakinek valóban sietnie kell.
A tej aznap elfogyott, a sértettség mégsem maradt ott a havas járdán. A Bercsényi utcában senki sem lett türelmesebb ember egyetlen reggel alatt. Csupán megtanulták, hogy a sorban elfoglalt helynek ára van, de néha annak is, ha valakit nem engednek maguk elé.
