Érdekességek és listákHumoros listák

“Elszabadult” exek – furcsa történetek a szakítások világából

A szakítás mindig komoly trauma, amire mindenki különféleképp reagál. Van, aki végre kiélvezheti a szabadságot, amit a korábbi partner mellett nem tehetett meg, mások inkább mamuszban és csokidarabokkal borítják el a szomorúságukat, újabbak pedig azonnali utánpótlás felkutatásába kezdenek. Akárhogyan is, mindegyik attitűd per se érthető, viszont a személyes meglepetések még ellenére is képesek sokkot okozni. Ahogyan a most következő embereknél is, akiknek az exei nem tudták nyugalomban hagyni őket, és számtalan szokatlan helyzetet generáltak.

Exem behívott egy chatbe, ahol az újszülött kisfia fotóját posztolta, mindössze 8 hónappal a szakításunk után.

Együtt laktam egy lánnyal. Szakítottunk, mert hazudott nekem, és a cuccaimat kidobta a házunk előtti kukába. Most minden reggel találkozom egy hajléktalan nővel, aki az én nadrágomban sétál.

Egyszer kiugrott a lány, aki szimpatikus volt nekem, amikor megtudta, hogy a barátnőm megcsalt engem, úgyhogy emailt írt neki, amiben elspoilerezte a Trónok harcát. Az volt életemben a legjobb dolog.

Az exem azt mondta a rendőröknek, hogy eloroztam a lakása kulcsát, és meg akarok ölni. Még a házbérlési szerződésen is az én nevem szerepelt.

Próbáltam letakarítani a morzsákat a telefonom kijelzőjéről, és véletlenül belájkoltam az exem nyaralásos fotóit az új pasijával.

Találkoztam az exemmel és az új barátnőjével egy bevásárlóközpontban. Váltottunk néhány szót, majd mikor elköszöntünk, halottam, hogy a lány megkérdezte tőle, hogy ki vagyok, mire a srác azt válaszolta, hogy a nagynénje.

Az exem továbbra is abba a bárba járt, ahova én is szoktam. Amikor flörtöltem egy lánnyal, odajött hozzánk és közölte vele, hogy megveri, ha nem hagy békén.

Az exem pont most lépett be az étterembe, ahol éppen egyedül sülkrumplit eszek. Csak azért tweeteletm, hogy mintha elfoglalt lennék.

Az exem szakításkor mondta, hogy tökéletes lennék a második gyermekének az anyja, csak egyetlen probléma van: az első gyereke még nincs, tehát várnom kell a soromra.

A volt barátnőm szakítás után teleplakátolta a városunkat, anyám fotójával, aki egy nagyon elismert pszichológus a városban. Minden plakáton az szerepelt, hogy hazudik, családokat tönkretesz, pénzt lop, stb., pedig anyám gyógyította meg a gyengébb napokban lévő anyját (így is ismertünk meg egymást).

Veszekedés után, ahogyan mindig, most is az exem kereste fel először. Az ajtóm előtt állt, egy virággal a kezében. Csak ennyit mondott: „nézz ki az ablakon!”. Odafutottam, és láttam, hogy a barátai egy léggömböt engednek fel, amin az állt: „annyira boldog vagyok, hogy szakítottunk, köszönöm!”. Anyámmal napokig nevettünk.

Az exbarátnőm szeretett varrni. Szakítás után sokáig nem adta vissza a cuccaimat, majd végül megkaptam őket, de mindenbe, amibe csak lehetett, belevarrta a nevét.

Az exem elvette a hitelkártyámat és hatalmas adósságot csinált a nevemre.

Az egyik exem annyira követett nyomomba a szakítás után, hogy már nem is nagyon engedett élni. Ennek köszönhetően át kellett költöznöm egy másik városba. Ezután a barátaimat kezdte zaklatni, hogy hol vagyok, de ők nem árultak el, így hát belépett egy “eltűnt embereket kereső” Facebook csoportba és megosztotta a fotómat. Hetekig beszélgetnem kellett különböző szervezetek önkénteseivel, hogy megértsék, nem vagyok egy közösségi média által eltűnt személy.

Extra: Twitter felhasználók meséltek azokról a dolgokról, amit elvitt tőlük az exük, amikor szakítottak.

Elvitt egy „Ne légy olyan, mint ő” feliratú malac figurát, amit még Valentin-napkora kapott tőlem.

Amikor az exem elköltözött, magával vitte a ventilátort, ami már 4 éve volt az erkélyen, és senki sem használta.

Az exem szakításkor azt követelte, hogy felezzük el a szupermarketes klubkártya pontjait.

Visszajött, hogy elvigye a megnyitott müzlis dobozt és egy csomag spagettit.

Szakítás után visszajött, és elvitte a levest, amit még előző este csináltam.

Kiszórta a felét a sószórónak és lecsavarozta a zuhany fej tartónak a fém rudat, mert azt ő vásárolta.

Ezeket láttad már?

/ 5.

Mazsola vagyok, a Bikuci alapítója és főszerkesztője. 2012 óta válogatom és szerkesztem a vicceket, mémeket és rejtvényeket. A célom, hogy a klasszikus és az új poénokból a legjobbakat hozzam el, hogy mindig legyen itt valami, ami megmosolyogtat.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Megosztás