Ahogy a tavasz első sugarai megcsillantak az ablakunkon, mindig fellángolt bennem a várakozás izgalma. Ma már talán egy kicsit feledésbe merült, de emlékszem, milyen volt, amikor március 8-a közeledett, és a hatalmas lila ibolyaillat megtöltötte a levegőt. Locsolásra készültünk, és ez – esküszöm – nem csupán egy szokás volt, hanem az életünk szerves része, tele vidámsággal és gyermeki ártatlansággal.
Tavasz, locsolkodás és szívek harangjátéka
A falunk, ahonnan származom, egy csendes kis település volt, ahol az idő mintha megállt volna, és a közeli fák virágzását is megfigyelhettük. Március elején az iskolából hazaérve, szinte minden nap az udvarunkra szaladtam a tesómmal, csak hogy megbizonyosodjak a barkák virágzásáról. A nagymamám ilyenkor minden évben előkapta a régi, kidolgozott, gyönyörű hímzésekkel díszített abroszt, azon készültünk a locsolkodáshoz.
A hónap első napján, várva a tavaszi ünnepeket, már előre megbeszéltük a barátainkkal, ki mit hoz. Mindenki „nagybátyja” volt a gyümölcsnek, miközben egy csoport gyerek szaladgált a fűben – a lábunk alatt zöldellő fűszálakban és az egyre bátrabb napfényben úszva. A lányok, ahogy épp az ovis falevelek között ugráltak, másnapra már mind különböző színes, virágmotívumokkal díszített ruhákban pompáztak, míg mi, fiúk, a jó öreg „Trabant” márkájú gumi csizmánkból ajándékba hoztuk a locsolkodáshoz elmaradhatatlan vizet.
Maga a locsolkodás kis varázslat volt. Azt hiszem, a legemlékezetesebb pillanatom az volt, amikor tavasszal úgy döntöttem, hogy először átmegyek a szomszédba a Marikához, akinek akkor már a szöszke fürtjei hullámosan csillogtak a napsütésben. Alig akartam elhinni, hogy ma eljött az én időm is: likör és szörp minden mennyiségben, s persze egy kis híres mondat, amelyről jól tudtuk, hogy mindenkinél elő fog került „Kis tavaszi eső, terítsen áldást a földre!” A felnőttek, ahogy hallgatták, látták, hogy ez bizony nem csupán egy locsolás volt, hanem egy kis gyermeki szimat a felnőtt világ örömeire.
Húsvéti ízek és titkos szertartások
A locsolkodás persze nem merült ki a versikékben és a pálcikákban. A húsvéti készülődés igazi ünneppé nőtte ki magát, kalács és tojás, a nagymama hűs pincéjének titkos ízei áramlottak az emlékeim között. Ekkor elmaradhatatlanul terjedt a híres kalácsillata – a nagymamám Vasárnapi kalácsa, a tojások festése szabályjáték volt a családban, de mindenki érintett volt benne.
A kis területen való csevegések között még számomra is a leghülyébb mesét (na jó, mesélni kell), ami a legjobban vártunk: a tojások végigfutó versenyét! A legszínesebb tojás, a „varázstok” volt a legnagyobb találmány, amellyel megtelt az egész udvarunk. Édesanyáimtól hallottam, hogy a legjobban sütött-tojás kötelezően nálunk az udvarba került, amit azóta is egyfajta varázslatnak tartok, mert lehetett bográcsozással fűszerezni.
A locsolás és a húsvéti kalács illata végigcsongatta az életünket az évek során. Képzeld el, ahogy az udvarban találtunk ki új játékokat, és estébe nyúló szamárlépésekkel értük el a szomszéd faluba pihenő barátaik udvarpakóival. Még sok év múlva is emlékszem az ízekre, az illatokra, ahogyan érintettük az élet megpróbáltatását, hogy mi felnőttként még mindig megtartsuk az apró, magukban meglelhető varázslatokat.
Emlékek és gondolatok
Nos, a március mindig a várakozás, a barátságok és az összetartozás időszaka volt. Talán ezek a pillanatok formáltak minket, és ezek az apróságok érlelték meg belőlünk a felnőtté válásunkat. Mára már eltelt néhány évtized, és elmondhatom, hogy az igazi varázslat nem az új dolgokban rejlik, hanem abban, hogy hogyan tudunk emlékezni azokra az egyszerű, de kimagasló pillanatokra.
Te mire emlékszel ebből az időszakból? Szívesen olvasnék mások hasonló emlékeiről is!
