Ránézek a régi átlátszó iskolatáskámra, és vágyakozva gondolok vissza a hatvanas évek iskolai pillanataira. A korral érkező technológiai fejlődés ellenére volt valami különleges abban, hogy a füzeteink lapjaira színes ceruzákkal és tintával írtunk, és nem akartuk, hogy a digitális világ ránk köszöntsön. Ki ne emlékezne a papíralapú élményekre, melyek ma már szinte mese számunka?
Az iskola szaga és a barátságok
1971 nyarán, a nap fénye szikrázott a nyitott ablakon át a szobámba, ahol a legszebb nyaralásra készülődtünk, de számomra a legjobban a szeptember semmit mondó korszaka izgatta a fantáziámat. Izgatottság és félelem keveredett, ahogy eljött az iskolakezdés ideje. Az iskolatáska tele volt frissen vásárolt füzetekkel, a szüleim ügyesen megszerzett iskolaszereivel, és volt benne egy-két építőkocka, amivel a nagy szünetek alatt a barátaimmal játszottam.
A tanterem illata érezhetően jellemezte azokat a napokat: az olcsó szőnyeg, az iskolás fáradt könyvek aromája és a kréta por. Az osztályterem zaja, a gyerekek nevetése – mindez olyan messzire vezetett, mint a világ másik oldalára. A tanáraink szigorúak voltak, de a gyerekek között igazi barátságok születtek. Mikor a szünetben a grundra szaladtunk, mindenki a fákra mászott, és a legbátrabbak hunyták le a szemüket a fák csúcsán ülve.
Lányok és fiúk összekeveredtek, és a gumikötél-játékok minden nap messze hallatszó kacagásokkal ölelték körbe a sulinkat. Az udvaron a fogócska, ugrókötél és a papírszalvétás pogácsa mellett igazi varázserővel bírta a közönség, mint a megannyi gyermekkorunk örök emléke.
Iskolatej és a piros pont hatalma
Iskolás éveimhez a legkomolyabb emlékek közé tartozik a híres iskolatej csomagolása, amit hősiesen vihettünk haza a hétfői napokon a tanárok felügyelő szemének kereszttüzében. Az iskolatej szaga egyenesen behatolt a tavaszi levegőbe, és amíg iskolából hazaérkeztünk, mindenki már az otthoni kakaós péksüteményekre vágyott. Szívből jövő emlékeim között a krumplileves és a vajas kenyér mellett egy zöld palack és egy szívószál is helyet kapott.
Talán a legmeghatározóbb, amikor a piros pont pedig kijelentette az osztályunk rangsorát: a kis dicséretek rendszere, amely felérhetett a legnagyobb jutalommal. Minden piros pontért többet szeretettünk volna adni egymásnak, mint bármiféle dicséretért. Ezek a piros pontok emlékeztettek nem csak a tudásra, hanem a barátság, az összetartozás érzésére is.
A nyári szünet kedvenc emlékeim váltak az iskolai táborokban töltött napokkal, ahol mindenki felnőtté változott egy pillanatra. Itt tanultuk meg úszni, biciklizni, és igazi barátokként éltük meg a felnőttlét minden terhét. Pihentető napok voltak, amikor a gyerekszívek csak a mókára és a játékra figyeltek.
A régi idők emlékének fénye
A hatvanas évek emlékképei szívbe markolva élik napjaikat: az iskola és a barátok birtoklása, a gondtalan napok és a közös mosoly. A nyár végi hangulat érkezése és a tanévkezdés izgalma egy olyan különleges pezsgést kölcsönzött a mindennapjaimnak, ami azóta is elkísér. A barátságok és a tanulás nem csak a tudományban rejlő varázslatot tükrözték, hanem a fiatal szívek kötelékeinek erejét is.
Talán már nem jön vissza az a gyermeki naivitás és tisztaság, ami akkor betöltötte a napjainkat, de jó, hogy megéltük! Mostanra már mi is felnőttek lettünk, és az élet újfajta kihívásait hozza, de a régi emlékek fényesen derengenek még mindig.
Te mire emlékszel ebből az időszakból?
