A nevem Anna, 44 esztendősen szembesülök még egy zavaró élethelyzettel. Tíz évig tartó házasságom egy borús időszakot követett. De a kapcsolat közelgő zárlatának oka nem velünk volt, hanem éppen a férjem anyjával, aki sosem volt hajlandó előremutató jövőképet látni együttálló életünkben.
Házasságunk során nem mulasztotta el a pillanatot, hogy szétváljon a közöttünk fenntartott egység. Folyton azt hajtogatta, hogy többet érdemel a fia, hogy nem képes vagyok gyermekáldást nyújtani számára (próbálkoztunk, de fogantatási nehézségeink voltak), valamint, hogy nem vagyok alkalmas anya, és még egy alapvető háziasszonyi feladatokat sem látó nő sem vagyok, mert rendetlen otthonban élünk, és képtelen vagyok törődni vele. Ezek voltak a visszatérő motívumai.
Az idő múlásával a férjem elkezdett a bediktált szavaknak hitelt adni. Lassacskán sűrűbbé váltak vitáink, míg végül arra a közös döntésre jutottunk, hogy nincs értelme továbbra is kínlódnunk a házasságból kiindulóan, így elváltunk.
Valódi, ígéretes fordulatot két év eltelte után reméltem a vállalkozói válásom után. Egy spontán kapcsolatra került sor, amely nem hozott többet néhány hónapnál. Pillanatnyilag egyedülállóként élem mindennapjaim. Semmi újabb hír nem érkezett az exemről a válásunk óta, egészen néhány heteig, amikor érdeklődő hívását vettem fel. Közölte, hogy édesanyja elhunyt, valamint meghívott annak temetésére. Kíváncsiságomat felkeltette, így végül is részt vettem.
Nem tudom, mi késztetett erre az aktusra… Az jelentős, hogy amióta részt vettem ezen az eseményen, a férjem többször kapcsolatba lépett velem. Szándékában áll, hogy újragondolja a velünk fontos kapcsolatot, ám én nem vagyok biztos abban, hogy kívánom-e.
Nem tartozom azok közé, akik közönyösek a másik iránt, de kérdéses, hogy bízni tudnék-e egy olyan személyben, aki ilyen mértékben hagyja magát befolyásolni kívülről jövő véleményekkel.
Nem tudom, hogy mi legyen a teendő. Talán te tudsz tanácsot adni, hogy elfogadjam vagy elutasítsam a döntésem.
