“Ha okoztak nekünk sérülést szüleink, tudnunk kell:
Nem azért, mert gonoszak vagy rosszindulatúak voltak.
Hanem azért, mert ennél többre ők sem voltak képesek. Ez volt minden csepp szeretetük…és szeretetlenségük, önmaguk felé.”
(Namaste ॐ)
“Az apa – anya – gyermek viszony jó minősége az előfeltétele annak, hogy a társadalmon belüli emberi kapcsolatok egészségesek legyenek.
A gyermekeknek ahhoz, hogy egyszer teljes értékű és érett felnőttekké váljanak, szükségük van teljes értékű szülőkre.
A szülői szeretet HIÁNYA azzal a K�-VETKEZMÉNNYEL jár a gyermeknél, hogy önmagukat sem tudják szeretni igazán, s bizalmatlanok lesznek az élettel szemben
Egy szülőnek úgy kéne alakítania saját életét, hogy a gyermek ne szenvedjen károsodást…
A világ túlságosan kevéssé hangsúlyozza, hogy milyen fontos a gyermek számára a szülők életvezetése, hiszen a gyermekre a tények hatnak, NEM pedig a szavak.
A szülőknek ezért mindig tudatában kellene lenniük annak, hogy adott esetben, ha a kicsi gyermekük “problémás”, vagy pszichológiai vagy fizikai értelemben beteg, ennek első és legfontosabb okát magukban kell keresniük!!
…
Minél kevésbé foglalkoznak a szülők a saját problematikájukkal, annál hosszabban és annál inkább kénytelen a gyermek cipelni a szülők meg nem élt életét, és teljesíteni azt, amit a szülők elfojtottak és tudattalanban tartottak
A gyermek tehetetlenül ki van szolgáltatva a szülők lelki hatásának, és lelkében elkerülhetetlenül olyan mély nyomot hagy a szülők önámítása, őszintetlensége, alakoskodása, képmutatása, gyáva aggodalmaskodása és önző kényelmessége meg önteltsége, mint a viaszban a rányomott pecsét!
A szülők csak úgy óvhatják meg gyermeküket az ilyen ártalmaktól, ha mindent megtesznek azért, hogy az élet lelki nehézségei elől ne térjenek ki megtévesztő mesterkedésekkel (…).
Mert semmi sincs lelkileg erőteljesebb hatással a gyermekre, mint a szülők meg nem élt élete ”
Carl Gustav Jung (1875 – 1961) bölcs gondolatai, aki egy briliáns elméjű, spirituális beállítottságú pszichológus, és az analitikus pszichológia megalapítója volt.
~Forrás: C. G. Jung – Gondolatok az apáról, az anyáról és a gyermekről c. könyv
Van e más választása a (már felnőtt) gyermeknek, mint megbocsátani azt, hogy gyermekkorában letörték szárnyait?
Érdemes-e a haragot dédelgetni?
Mi kell ahhoz, hogy átlássa az ember, értékesebb lenne arra használni egykori tapasztalatit, hogy azokat erővé és fejlődéssé formálja át és újra megtanuljon szárnyakat növeszteni?
Áldás!
Namaste oldalról
