Mikor néhány napja a szomszéd néni fűszeres palántákról mesélt, hirtelen felötlött bennem a 80-as évek nyara. Az a furcsa időszak, amikor a déli napsütésben a bazsalikom illata keveredett a friss étkezés gondolatával. Ki ne emlékezne arra, hogy a legnagyobb kincsek nem a számítógépekből, hanem a konyhából jöttek? Talán neked is megvan a kedvenc ízed, amivel egy ízletes emléket fűzöl össze.
A nyári szünidő varázsa
Írhatnám, hogy minden csodálatos volt, de inkább azokat a kis részleteket keresem, amik életre keltették ezeket a hétköznapokat. A nyári szünetek a legélénkebb képet adták a gyerekkorról. Az iskolai napirend eltűnt, és csak a végtelen fűtenger és a csillogó napsütés maradt. Szombat reggelente, mikor az édesanyám a zöldségesből hozott frissen vásárolt zöldségeket, igazi csoda volt nézni, ahogy az asztalunkat a lehető legszínesebben teríti meg.
Ahogy ott állt előttem a pirospaprika, a paradicsom, a friss uborka és a fűszeres zöldségek, szerettem volna megfogni őket és harapni belőlük, annyira ízletesen festettek. Délutánonként, ha nem a szomszéd gyerekekkel fociztunk, akkor a konyhában segédkeztem. A friss fűszernövények, mint a bazsalikom és a petrezselyem, mindent sokkal színesebbé és illatosabbá tettek. Emlékszem, ahogy mindig megkérdeztem: „Mama, hova rakod a fűszereket?” A válasz mindig a következő volt: „A fűszereket a szeretetünkbe tesszük.”
Friss ízek és rituálék
A kézi daráló zúgása, ahogy a fűszereket előkészítettük a vasárnapi ebédhez, valójában egy rituálé része volt. A felnőttek számára nem csupán az étkezés, hanem a közös időtöltés is, ami mindig izgalmassá tette a vasárnapokat. Az asztalon a lassan gőzölögni kezdő leves, amit az apák főztek, a kihűlt húsos pörkölt, tálcán az édes sütemények – mindez sohasem csupán étkezés volt. Kicsi lényegek módjára cirkuláltunk a konyhából a nappaliba, ahol az asztal közepén sorakoztak a tálcák.
A szüleim mindig üdítőt hoztak az ebédhez, ahol a hájas sütemények domináltak, és a jókedv már az első kanál után megérkezett. Az ebéd után jöhetett a közös mesélés, a régi fényképek nézegetése, közben pedig a híres rádióműsorok is mindig Ady Endrével és a fiatalok dallamaival teli volt. Ezek az emlékek ragaszkodtak hozzám, és minden egyes szónál, összecsengő nevetésnél eltöltöttem a gyermeki álmokat.
Múltidézés ízekkel
Ma már mindenki rohan, a fűszerek is a gyors ételek adaptációjává váltak. De vajon eltűntek a közös ebédek? Mert amikor az utolsó falatot is befejeztük, tudtuk, hogy az nem csupán egy étkezés volt, hanem egy közös élmény, ami a legdrágább emlékeink részévé vált.
Néha megüt az a vágy, hogy újra megéljem ezeket a nyarakat. A zöldséges bolt kirakata előtt állva, a zöldfűszerek illatán kívül valahogy úgy érzem, elérhetném a gyerekéveim svetuhérját.
Mert a konyhaink nem csupán utakat nyitottak meg egymás felé, hanem egy olyan közösségi élményt hoztak létre, ami ma már elfeledettnek tűnik. A találkozások, az együttlétek olyan térképként húzták össze a gyerekkori kalandjainkat, mint ahogy a fűszerek megédesítik az ételeinket.
Képzeletben már mindannyian ülünk azoknál a régi konyháknál, az asztalon gőzölgő pörköltek, a nevetések, az izgalmas mesék és a gyermekkori álmok valóságában.
Talán már nem jön vissza – de jó, hogy megéltük! Te mire emlékszel ebből az időszakból?
