Pásztor Erzsi úgy döntött, visszavonul a színházi szerepléstől. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő a TV2 Aktív stábjának beszélt arról, hogy a műtét, a 40 kilós fogyás és az elmúlt hónapok terhei után eljött az ideje lezárni ezt a korszakot.
Mi vezetett a döntéshez?
Pásztor Erzsi az elmúlt időszakban vastagbélrák miatt műtéten esett át, néhány héttel ezelőtt pedig életmentő beavatkozása is volt. A színésznő elmondta, hogy nem vállalta a kemoterápiát másodszor, az első kezelést viszont végigcsinálta. Ehelyett háromhetente infúziót kapott, hogy ne legyen újra rákos.
Tavasszal egy előadás közben a színpadon lett rosszul. Most azt mondta, hogy a rosszullétet egy gyógyszer mellékhatása okozta. A megpróbáltatások közben jelentős súlyvesztésen is átesett: harminc kilót fogyott, és még további tíz kiló leadásáról beszélt.
„A lábam már kidőlt”
A színésznő úgy fogalmazott, hogy fizikailag már nem tudja azt nyújtani, amit szeretne. Szerinte a fejében még megvan az erő, a teste azonban már nem bírja úgy a terhelést, mint korábban.
Pásztor Erzsi felidézte azt is, hogy annak idején Szinetár Miklós azt mondta neki: addig lehet a színpadon, amíg a feje és a lába bírja. Erre utalva most azt mondta, a feje még jó, a lába viszont már kidőlt.
A színésznő így a színház után egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb időszakra készül.










