Régi kép a könyv oldalai között – Ki ez a személy, aki olyan, mint én…?

Egy régen elfelejtett fénykép rejtőzött a könyv oldalai között. A képen ábrázolt személy nem lehetett rokontársam, de olyan szorosan nézett rám, mintha tükörképem lenne. Nagymamám, Erzsi, halála után rám maradt az a csodálatos, régi Petőfi kötete. Egy esős délutánon a könyvet lapozgatva egy megsárgult, elfeledett fotó csúszott ki belőle. Egy fiatal nő vigyorgott rám a képkeretből, gondtalanul és gyönyörűen. De a valódi meglepődés az volt mikor rájöttem: hihetetlen módon hasonlított rám! Ugyanaz a szemszín, az orr formája, még a hajfürtök is ugyanúgy hullottak az arcába. Percekig tátott szájjal néztem. Ki lehetett ő? Soha nem láttam őt a családi albumokban, és a rokonságban senki sem ismerte az arcát. Végül, furcsa nyugtalansággal a szívem mélyén, anyámhoz, Évához fordultam. Remegő kézzel nyújtottam neki a képet. Éva arcára azonnal kiült a meglepetés, majd egy mély szomorúság. Hosszú csend után, alig hallhatóan suttogta: „Anna, az ott az édesanyád.” A szívem megállt egy pillanatra. „Az édesanyád, aki téged a karjainkba adott. És igen, a nagymamád segített neki akkor.” Hirtelen minden esett a helyére. A hasonlóság, a nagymamám kötete, az a titokzatos mosoly, amely mégsem volt teljesen idegen. Ott volt előttem a valódi tükörképem, egy történet, ami visszanyúlt a születésemig. Ő nem volt a rokonom a hagyományos értelemben, de az ereimben az ő vére csörgedezett. Fájdalmas, de csodálatos igazságot fedeztem fel.