AktuálisMagazin

Telexes bakival indult a Kormányinfó – Gulyás Gergely élő adásban tette helyre az újságírót

Rendhagyó jelenet zajlott le a március 27-i Kormányinfón.

Amikor a Telex egyik munkatársa olyan kérdést tett fel, amely pillanatok alatt megfagyasztotta a levegőt.

A riporter azt állította, hogy az Ügyészség a kormány alá tartozik, illetve az Igazságügyi Minisztérium felügyeli annak működését.

A kijelentés láthatóan megdöbbentette Gulyás Gergelyt.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter higgadtan, de egyértelműen reagált:

„Azért nem, mert amit mondott, az egy óriási ténybeli tévedés.” Gulyás határozottan leszögezte, hogy az Ügyészség Magyarországon teljesen független szervezet, sem a kormány, sem minisztérium nem gyakorol felette irányítást vagy felügyeletet.

A helyzet tovább fokozódott, amikor a riporter próbálta menteni a korábbi kijelentését, mondván, hogy „az Ügyészséget az Igazságügyi Minisztérium felügyeli”.

Gulyás Gergely ismét gyorsan közbeszólt:

„Akkor elárulom önnek, hogy nem.” Az ezt követő néhány másodperces csend sokatmondó volt, a teremben tapinthatóvá vált a feszültség.

A szóban forgó párbeszéd tanulságos példája annak, mi történik, ha egy sajtótájékoztatón ténybeli alapok nélkül próbálnak politikai felelősséget firtatni.

A beszélgetést – amelyben a miniszter türelmesen próbálta pontosítani a téves állításokat – visszanézhetik a Kormányinfó teljes felvételén, az említett jelenet 1:51:10-től látható.

Ezeket láttad már?

/ 5.

Olyan történeteket és gondolatokat osztok meg, amelyek lekötik az olvasót, elgondolkodtatnak, vagy éppen kikapcsolódást nyújtanak. Fontos számomra, hogy minden cikk hiteles, lényegre törő és élvezetes legyen.

Most ezeket olvassák a legtöbben

Megosztás