A doki egyszer csak meghallja, hogy hatalmas veszekedés van a rendelője előtt.
Kinéz az ablakon, és látja, hogy a 70 éves Piri néni épp hadakozik a 80 éves Béla bácsival.
Sóhajt egyet, kimegy hozzájuk, betereli mindkettőt a rendelőbe, és így szól:
– Ej, Piri néni – kezdi tapintatosan, miközben leülteti őket –, hát mért kell így összebalhézni az utcán?
Piri néni szégyenlősen lesüti a szemét, az ujjait tördelve hebegi:– Jaj, doktor úr… olyan nagy szégyen ez!
– Ugyan már, Piri néni, hát magunk közt vagyunk!
– legyint a doki.
– Mondja csak el bátran.
– Hát… az van doktor úr – suttogja Piri néni –, hogy ezzel az emberrel már nem bírok!
Egy hete ágaskodik neki!
Egy hete!
A doki úgy megdermed, mint akit lefagyasztott valaki.
Ő még csak ötvenes, és úgy örül, ha hetente egyszer minden összejön… erre meg itt van Béla bácsi, aki úgy tűnik, a saját biológiai óráját valami turbóra tette.
– Na… hát akkor nézzük csak meg!
– mondja, magabiztosságot erőltetve magára.
– Béla bátyám, mutassa!
Béla bácsi lelkesen áll fel, mintha csak díjat készülne átvenni, és hát… tényleg:
áll az, mint a cövek, mintha valaki szögbelövővel rögzítette volna.A doki csak vakarja a fejét, hümmög, mocorog, de aztán nekiáll megvizsgálni.
Felhúzza a bőrt… majd hátrahőköl:
Valami fekete mászkál odabent, körbe-körbe.Fog egy nagyítót.
Közelebb hajol.
Kikerekedik a szeme.
– Nini… hát ez egy hangya!
– kiált fel.Fog egy csipeszt, finoman beletunkolja, majd tikkelő pontossággal kiveszi a potrohos kis betolakodót.
És abban a pillanatban, mintha elvágták volna:
Béla bátyám harci lobogója lelohad.– Jaj, doktor úr!
– sóhajt megkönnyebbülten az öreg.
– Hát ez aztán segítség volt!
Mivel tartozom?
A doki elmosolyodik, elteszi a csipeszt, majd büszkén így szól:– Semmivel, Béla bácsi.
De a hangya marad!
