A repülés néhány szabálya
1. A felszállás lehetőség. A leszállás kényszer.
2.
A botkormányt előre tolva, alattunk a házak mérete nő, hátrahúzva pedig csökken.
Huzamosan hátrahúzva tartva a kormányt, a házak ismét nőni kezdenek.
3. A repülés nem veszélyes, csak a lezuhanás az.
4. Jobb lent lenni és azt kívánni, bárcsak fent lennénk, mint fordítva.
5. Egy repülőgépen csak akkor feleslegesen sok az üzemanyag, ha lángra kap.
6. A gép orrán lévő légcsavar a pilótát hivatott hűteni. Ha leáll, a pilóta rögtön izzadni kezd.
7. Bizonytalan helyzetben tartsd a repülési magasságot. Az éggel még soha senki nem ütközött.
8.
A "jó" leszállás az, ami után saját lábon elhagyható a gép.
A "nagyszerű" leszállások pedig azok, amelyek után a gép tovább használható.
9. Amennyire csak lehet, törekedjünk arra, hogy a gép hegyes vége mindig előre álljon.
10. Azt, hogy kerekekkel felfelé szálltál le onnan veszed észre, hogy a rámpához csak teljes gázzal tudsz eljutni.
11.
A túlélés valószínűsége fordítva arányos a leszállási szöggel.
Minél meredekebb szögben száll le a gép, annál kisebb az esély a túlélésre és fordítva.
12. Soha ne engedd a gépet leszállni olyan helyre, ahova agyilag már öt perccel korábban meg nem érkeztél.
13. Tartsd távol magad a felhőktől. Megbízható források szerint a hegyek előszeretettel bujkálnak a felhők között.
14. Törekedjél arra, hogy leszállásaid száma egyenlő legyen a felszállások számával (lásd az 1. pontot is).
15. A sima leszállásnak három egyszerű szabálya van, de ezeket sajnos senki nem ismeri.
16. A helikopterek nem tudnak repülni, csak olyan randák, hogy a föld egyszerűen taszítja őket.
17. Ha az ablakból csak körbe-körbe forgó talajt látsz és az utastérből a zűrzavar hangjai szűrődnek, akkor a dolgok nincsenek egészen rendjén.
18. A gravitáció nem ötlet, hanem természeti törvény, amely ellen fellebbezésnek helye nincs.
19. A sebesen zuhanó alumínium tárgy kontra mozdulatlan föld csatát eddig mindig a föld nyerte meg.
20. A józan döntőképesség alapja a tapasztalat. Sajnos a tapasztalatot a rosszul meghozott döntések gyarapítják.
21. Tanulj mások hibáiból. Nem fogsz annyi ideig élni, hogy valamennyit magad is elkövessed.
22. Légy éber! Így is lesz mindig valami, ami elkerüli a figyelmedet.
23. Egy pilóta számára leghaszontalanabb három adat: a gép feletti magasság, a kifutópályán megtett úthossz és a tized másodperccel előbbi pillanat.
24. Vannak öreg, és vannak bátor pilóták. De öreg bátor pilóták nincsenek.
Vicc: Móricka megy haza az iskolából és lát egy nénit a fán. Megkérdi tőle:
– Mi történt néni?
Redbull?
– Nem kisfiam… Pitbull.
Vicc: – Mit mondott a nejed, amikor tegnap este részegen mentél haza?
– Elakadt a lélegzete.
– Na akkor ma én is berúgok!
Vicc: Bemegy a kocsmába egy ember a kutyájával.
– Bekapcsolhatnám a televíziót?
Az enyém ugyanis elromlott, a kutyám meg nagy Fradi (egy másik országbeli, semmi köze a magyar hasonló nevű együtteshez!
) szurkoló és sosem hagy ki egy meccset sem.
A csapos beleegyezik, bekapcsolják a készüléket, a kutya leül.
Támad a csapat, rúgnak egy nagy kapufát.
A kutya felugrik a bárpultra, kétlábra áll és elkezd táncolni.
A csapos álla leesik:
– Úristen, ez ám az öröm.
Mit szokott csinálni, ha a csapat rúg egy gólt?
– Azt nem tudom, még csak három éve van nálam a kutyus.
– Mit csinálsz, ha egy szőke nő megdob egy szeggel?
– ???
– Rohansz, mert mindjárt robban a kezében a gránát.
Kohn és Grün, két gazdag kereskedő, találkoznak az utcán…
Kohn megszólítja régi ismerősét:
– Szegény barátom, sajnálattal hallom, hogy a legnagyobb raktárad leégett.
– Cssss… – csitítja Grün.
– Még nem, majd csak a jövő héten fog.
A jó tündér azt mondja a gonosz kismalacnak:
– Teljesítem 2 kívánságodat.
– Legyen három!
Hiszen mindig 3 szokott lenni!
– Na jó.
Akkor mi lesz a második?
Egy férfi elmegy az orvosához:
– Doktor úr, sterilizáltatni szeretném magam.
– Ez nagyon súlyos döntés, megkérdezte erről a feleségét és a gyerekeit is?
– Igen, 13:2 arányban helyeslik.
Tanító néni kérdezi Pistikét:
– Hol van a nagymamád?
– Meghalt.
– Ez szörnyű, és hogy halt meg?
– Az ujján átment egy vonat.
– De ettől még senki sem hal meg!
– Hát, de éppen a fülét vakarta!
– Gyerekek, ki tudja megmondani nekem, hogy mire való a fülünk?…
kérdezi az elsősöktől a tanító néni.
– Hogy lássunk.
– feleli Pistike.
– Egészen biztos vagy benne?
– Igen, mert ha nem lenne fülünk, a szemünkre csúszna a sapka!
A rendőrhöz odamegy egy kisfiú és megkérdezi tőle, hogy hány óra…
A rendőr azt mondja:
– Fél tizenkettő.
– Akkor 12-kor kinyalhatja.
A gyerek elszalad, a rendőr utána.
A következő utcasarkon találkozik a kollégájával.
– Hová rohansz?
– kérdezi.
– Képzeld az a gyerek azt mondta, hogy 12-kor kinyalhatom neki.
A másik ránéz az órájára és azt mondja:
– Akkor hová sietsz annyira, még van huszonöt perced.
– Mit néznek a vámpírok a TV-ben?
– VÉRADÁST
– Mi az abszolút értelmetlenség?
– ???
– Kopasz ember kezébe fésűt adni…
Székely és a fia mennek a szekéren, megszólal a fiú:
– A hátsó kerék ki akar esni, édesapám.
Leszáll az öreg, megnézi a kereket.
– Nem akar az leesni, fiam!
Mennek tovább, megint megszólal a gyerek:
– Le akar esni a hátsó kerék!
Megint leszáll az apja és mondja:
– Dehogy akar az leesni!
Újra elindulnak, de a gyerek még kétszer eljátssza ugyanezt az apjával, mire az kifakad:
– Nem akar az leesni, hogy a jó ég áldjon meg!
– Akarni akar… csak nem engedi a csapszeg!
– Mond csak cimbora, miért vagy ilyen gondterhelt hetek óta?
– Pár hete felfogadtam valakit, hogy kutassa fel a családfámat.
– Na és, mi ebben a rossz?
– Az, hogy most nem győzöm pénzelni, hogy hallgasson!









