A székely utast vesz föl a kocsijára.
Ahogy mennek a kanyargós úton, egy kivételesen éles kanyar tűnik fel előttük, de a székely nem fékez, sőt odacsap a lovak közé.
– Fékezzen bátyám, mert kisodródunk!
– Negyven éve ezen az úton járok, eddig mindig sikerült bevennem ezt a kanyart.
Nem is lassítanak, és be is veszik a kanyart.
Nemsokára egy újabb éles kanyar tűnik föl előttük.
Az utas megint megszólal:
– Fékezzünk, bátyám, mert itt halunk meg!
– Negyven éve ezen az úton járok, eddig mindig sikerült bevennem ezt a kanyart.
Nem lassítanak, de beveszik ezt a kanyart is.
Ezután egy harmadik kanyar is föltűnik, de az utas már nem szól semmit, gondolja, tudja a székely a dolgát.
A kanyarnál a kocsi kisodródik, felborul és drabaokra törik.
A kocsi roncsai közül egyszer csak kikászálódik az öreg székely, és így szól:
– Negyven éve ezen az úton járok, de ezt a kanyart még sose sikerült bevennem!
